Zsoltárok 130

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

Veisu korkeimmassa Kuorissa. Syvyydessä minä huudan sinua, Herra.

2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

Herra, kuule minun ääneni: vaarinottakaan korvas rukousteni äänestä.

3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

Jos sinä, Herra, soimaat syntiä: Herra, kuka siis pysyy?

4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

Sillä sinun tykönäs on anteeksi antamus, että sinua peljättäisiin.

5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

Minä odotan Herraa: sieluni odottaa, ja minä toivon hänen sanansa päälle.

6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

Sieluni vartioitsee Herraa huomenvartiosta toiseen huomenvartioon asti.

7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

Israel toivokaan Herran päälle; sillä Herralla on armo, ja runsas lunastus hänellä.

8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

Ja hän lunastaa Israelin kaikista synneistänsä.