< Zsoltárok 130 >

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!
Af det dybe raaber jeg til dig, Herre!
2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!
Herre! hør paa min Røst; lad dine Øren mærke paa mine ydmyge Begæringers Røst.
3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?
Dersom du, Herre, vil tage Vare paa Misgerninger, Herre! hvo kan da bestaa?
4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.
Men hos dig er Forladelse, paa det du maa frygtes.
5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.
Jeg biede efter Herren, min Sjæl biede, og jeg haabede paa hans Ord.
6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.
Min Sjæl længes efter Herren mere end Vægtere efter Morgenen, Vægtere efter Morgenen.
7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;
Israel! haab paa Herren; thi hos Herren er Miskundhed, og megen Forløsning er hos ham.
8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!
Og han skal forløse Israel af alle dets Misgerninger.

< Zsoltárok 130 >