Zsoltárok 130

1 Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!

Awit sa pagtungas. Didto sa kinahiladman naghilak ako kanimo, Yahweh.

2 Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!

Ginoo, dungga ang akong tingog, paminawa ang akong mga paghangyo sa kaluoy.

3 Ha bünöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?

Kung ikaw Yahweh magtimaan sa kalapasan, Ginoo, kinsa man ang makabarog?

4 Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.

Apan adunay kapasayloan diha kanimo, aron nga ikaw pagatahuron.

5 Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és ígéjére várakoztam.

Nagpaabot ako kang Yahweh, nagpaabot ang akong kalag, ug naglaom ako sa iyang mga pulong.

6 Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.

Ang akong kalag nagpaabot sa Ginoo labaw pa sa magbalantay nga nagpaabot sa kabuntagon.

7 Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;

Israel, laomi si Yahweh. Maluluy-on si Yahweh, ug andam gayod siya nga mopasaylo.

8 és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

Siya ang maglukat sa Israel gikan sa tanan niyang mga sala.