Zsoltárok 120

1 Zarándoklás éneke. Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam föl és ő meghallgatott engem.

En sang ved festreisene. Til Herren ropte jeg i min nød, og han svarte mig.

2 Örökkévaló, mentsd meg lelkemet hazug ajaktól, csalárdság nyelvétől!

Herre, fri min sjel fra en løgnaktig lebe, fra en falsk tunge!

3 Mit ad neked és mit gyarapit neked a csalárdság nyelve?

Hvad vil han gi dig, og hvad mere vil han gi dig, du falske tunge?

4 Vitéznek élesített nyilai, meg rekettyének parazsa!

Voldsmannens skarpe piler og glør av gyvelbusken.

5 Jaj nekem, hogy Mésekhnél tartózkodtam, lakoztam Kédár sátrai mellett!

Ve mig, at jeg lever som fremmed iblandt Mesek, at jeg bor ved Kedars telt!

6 Sokat lakozott a lelkem a béke gyülölői mellett.

Lenge nok har min sjel bodd hos dem som hater fred.

7 Én merő béke vagyok; de midőn beszélek, ők harczra készek.

Jeg er bare fred, men når jeg taler, er de ferdige til krig.