Zsoltárok 120

1 Zarándoklás éneke. Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam föl és ő meghallgatott engem.

Svētku dziesma. Es piesaucu To Kungu savās bēdās, un Viņš mani paklausa.

2 Örökkévaló, mentsd meg lelkemet hazug ajaktól, csalárdság nyelvétől!

Kungs, izglāb manu dvēseli no melkuļu lūpām un viltnieku mēlēm.

3 Mit ad neked és mit gyarapit neked a csalárdság nyelve?

Ko viltīgā mēle Tev dos, jeb ko viņa Tev pieliks?

4 Vitéznek élesített nyilai, meg rekettyének parazsa!

Tā ir kā varoņa asas bultas, kā degošas paegļu ogles.

5 Jaj nekem, hogy Mésekhnél tartózkodtam, lakoztam Kédár sátrai mellett!

Ak vai, man, ka esmu svešinieks iekš Mešeha, un ka man jādzīvo Kedara dzīvokļos.

6 Sokat lakozott a lelkem a béke gyülölői mellett.

Par ilgu manai dvēselei dzīvot pie tiem, kas mieru ienīst.

7 Én merő béke vagyok; de midőn beszélek, ők harczra készek.

Es turu mieru, bet tikko es runāju, tad tie ceļ ķildu.