Zsoltárok 120

1 Zarándoklás éneke. Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam föl és ő meghallgatott engem.

Canticum graduum. [Ad Dominum cum tribularer clamavi, et exaudivit me.

2 Örökkévaló, mentsd meg lelkemet hazug ajaktól, csalárdság nyelvétől!

Domine, libera animam meam a labiis iniquis et a lingua dolosa.

3 Mit ad neked és mit gyarapit neked a csalárdság nyelve?

Quid detur tibi, aut quid apponatur tibi ad linguam dolosam?

4 Vitéznek élesített nyilai, meg rekettyének parazsa!

Sagittæ potentis acutæ, cum carbonibus desolatoriis.

5 Jaj nekem, hogy Mésekhnél tartózkodtam, lakoztam Kédár sátrai mellett!

Heu mihi, quia incolatus meus prolongatus est! habitavi cum habitantibus Cedar;

6 Sokat lakozott a lelkem a béke gyülölői mellett.

multum incola fuit anima mea.

7 Én merő béke vagyok; de midőn beszélek, ők harczra készek.

Cum his qui oderunt pacem eram pacificus; cum loquebar illis, impugnabant me gratis.]