Zsoltárok 120

1 Zarándoklás éneke. Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam föl és ő meghallgatott engem.

Sang til Festrejserne. Jeg raabte til HERREN i Nød, og han svarede mig.

2 Örökkévaló, mentsd meg lelkemet hazug ajaktól, csalárdság nyelvétől!

HERRE, udfri min Sjæl fra Løgnelæber, fra den falske Tunge!

3 Mit ad neked és mit gyarapit neked a csalárdság nyelve?

Der ramme dig dette og hint, du falske Tunge!

4 Vitéznek élesített nyilai, meg rekettyének parazsa!

Den stærkes Pile er hvæsset ved glødende Gyvel.

5 Jaj nekem, hogy Mésekhnél tartózkodtam, lakoztam Kédár sátrai mellett!

Ve mig, at jeg maa leve som fremmed i Mesjek, bo iblandt Kedars Telte!

6 Sokat lakozott a lelkem a béke gyülölői mellett.

Min Sjæl har længe nok boet blandt Folk, som hader Fred.

7 Én merő béke vagyok; de midőn beszélek, ők harczra készek.

Jeg vil Fred; men taler jeg, vil de Krig!