Zsoltárok 120

1 Zarándoklás éneke. Szorultságomban az Örökkévalóhoz kiáltottam föl és ő meghallgatott engem.

Jeg raabte til Herren i min Nød, og han bønhørte mig.

2 Örökkévaló, mentsd meg lelkemet hazug ajaktól, csalárdság nyelvétől!

Herre! fri min Sjæl fra Løgnens Læbe, fra en svigefuld Tunge.

3 Mit ad neked és mit gyarapit neked a csalárdság nyelve?

Hvad giver han dig, og hvad giver han dig ydermere, du svigefulde Tunge?

4 Vitéznek élesített nyilai, meg rekettyének parazsa!

Den vældiges skærpede Pile med Gløder af Enebærtræ!

5 Jaj nekem, hogy Mésekhnél tartózkodtam, lakoztam Kédár sátrai mellett!

Ve mig! thi jeg har været som fremmed iblandt Mesek, jeg har boet ved Kedars Telte.

6 Sokat lakozott a lelkem a béke gyülölői mellett.

Min Sjæl har længe nok boet hos dem, som hade Fred.

7 Én merő béke vagyok; de midőn beszélek, ők harczra készek.

Jeg er fredsommelig; men naar jeg taler, da ere disse færdige til Krig.