< Zsoltárok 12 >
1 A karmesternek, a nyolczasra. Zsoltár Dávidtól. Segíts, Örökkévaló, mert elfogyott a jámbor, mert eltüntek a hűségesek az emberek fiai közül!
Til Sangmesteren; til Skeminith; en Psalme af David.
2 Hamisat beszélnek kiki a másikával, sima ajakkal, kettős szívvel beszélnek.
Frels, Herre! thi de fromme ere borte; thi de trofaste ere blevne faa iblandt Menneskens Børn.
3 Irtsa ki az Örökkévaló mind a sima ajkakat, s nyelvet, mely nagyokat beszél;
De tale Løgn, hver med sin Næste; med smigrende Læber, snart af et, snart af et andet Hjerte tale de.
4 kik azt mondták: nyelvünkkel győzünk, ajkaink velünk, ki úr rajtunk?
Herren udrydde alle smigrende Læber, den Tunge, som taler store Ord,
5 Szegényeknek pusztulása, szűkölködőknek nyögése miatt fölkelek most, azt mondja az Örökkévaló; üdvbe helyezem azt, ki szorongásban van.
dem, som sige: Ved vor Tunge skulle vi faa Overhaand, vore Læber ere med os; hvo er vor Herre?
6 Az Örökkévaló mondásai, tiszta mondások, ezüst, olvasztva kóhóban a földön, megtisztítva hétszeresen.
For de elendiges Ødelæggelses Skyld, for de fattiges Jamren vil jeg nu staa op, siger Herren; jeg vil sætte en Frelse for den, som han fnyser ad.
7 Te, Örökkévaló, megőrzöd őket, megóvsz minket a nemzedéktől örökre.
Herrens Ord ere rene Ord, ligesom Sølv, der er smeltet i en Ovn af Jord, lutret syv Gange.
8 Köröskörül járdogálnak a gonoszok, a mint magasra jut az emberfiak hitványsága.
Du, Herre! du vil bevare dem; du vil vogte os imod denne Slægt evindelig. De ugudelige færdes trindt omkring, naar Skarn ophøjes iblandt Menneskens Børn.