Zsoltárok 11

1 A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!

Til songmeisteren; av David. Til Herren flyr eg inn; kor kann de då segja til mi sjæl: «Fly til dykkar fjell som ein fugl!

2 Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.

For sjå, dei ugudlege spenner bogen, dei hev lagt si pil på strengen til å skjota i myrkret på dei trugne i hjarta.

3 Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?

Når grunnvollarne vert nedrivne, kva kann då ein rettferdig gjera?»

4 Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.

Herren er i sitt heilage tempel, Herrens kongsstol er i himmelen, hans augo skodar, ein blink av hans augo prøver menneskjeborni.

5 Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.

Herren prøver den rettferdige; men den ugudlege og den som elskar vald, honom hatar hans sjæl.

6 Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!

Han skal lata snaror regna ned på dei ugudlege, eld og svåvel og glodheit vind vert deim tilmælt i deira staup.

7 Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.

For Herren er rettferdig, han elskar rettferd, den trugne skal skoda hans åsyn.