Zsoltárok 11

1 A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!

Dāvida dziesma. Dziedātāju vadonim. Es paļaujos uz To Kungu. Kā tad jūs sakāt uz manu dvēseli: skrej uz saviem kalniem kā putns!

2 Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.

Jo redzi, bezdievīgie uzvelk stopu, tie liek savas bultas uz auklām, slepeni šaut tos, kas sirds taisni.

3 Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?

Jo pamati top nopostīti; ko darīs taisnais?

4 Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.

Tas Kungs ir Savā svētā namā, Tā Kunga godības krēsls ir debesīs, Viņa acis skatās, Viņa acu skati pārmana cilvēku bērnus.

5 Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.

Tas Kungs pārbauda taisno, bet bezdievīgo un varas darbu mīļotāju Viņa dvēsele ienīst.

6 Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!

Pār bezdievīgiem Viņš liks līt valgiem, ugunij un sēram, un varena vētra būs viņu daļa.

7 Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.

Jo Tas Kungs ir taisns, Viņš mīļo taisnību, Viņa vaigs uzlūko taisno.