Zsoltárok 11

1 A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!

In finem. Psalmus David. [In Domino confido; quomodo dicitis animæ meæ: Transmigra in montem sicut passer?

2 Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.

Quoniam ecce peccatores intenderunt arcum; paraverunt sagittas suas in pharetra, ut sagittent in obscuro rectos corde:

3 Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?

quoniam quæ perfecisti destruxerunt; justus autem, quid fecit?

4 Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.

Dominus in templo sancto suo; Dominus in cælo sedes ejus. Oculi ejus in pauperem respiciunt; palpebræ ejus interrogant filios hominum.

5 Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.

Dominus interrogat justum et impium; qui autem diligit iniquitatem, odit animam suam.

6 Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!

Pluet super peccatores laqueos; ignis et sulphur, et spiritus procellarum, pars calicis eorum.

7 Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.

Quoniam justus Dominus, et justitias dilexit: æquitatem vidit vultus ejus.]