< Zsoltárok 11 >
1 A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!
Az éneklőmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!
2 Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.
Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek.
3 Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?
Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?
4 Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.
Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.
5 Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.
Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.
6 Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!
Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészök!
7 Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.
Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orczáját.