Zsoltárok 11

1 A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!

Au chef des chantres; de David. L’Eternel est mon abri: comment me dites-vous: "Fuis vers la montagne comme un oiseau?

2 Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.

Car voici que les méchants bandent leur arc, fixent leur flèche sur la corde,

3 Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?

pour la lancer, dans les ténèbres, contre les cœurs droits. Si les fondements sont renversés, que peut faire le juste?"

4 Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.

L’Eternel, dans son saint palais, l’Eternel, dont le trône est aux cieux, ses yeux regardent, ses paupières distinguent les fils d’Adam.

5 Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.

L’Eternel éprouve le juste, mais le méchant et le partisan de la violence, il les hait de toute son âme.

6 Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!

Il fait pleuvoir sur les impies des charbons ardents: le feu, le soufre et un vent brûlant sont le lot qui leur échoit en partage.

7 Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.

Car l’Eternel est juste, il aime ce qui est juste: quiconque est droit contemplera sa face.