Zsoltárok 11

1 A karmesternek. Dávidtól. Az Örökkévalóban van menedékem; hogyan mondhatjátok lelkemnek: bujdoss el hegyetekre, madár!

Til Sangmesteren; af David. Jeg haaber paa Herren; hvorledes kunne I da sige til min Sjæl: Fly til eders Bjerg som en Fugl?

2 Mert íme a gonoszok íjjat feszítenek, igazították nyilukat a húron, hogy homályban lőjenek az egyenes szívűekre.

Thi se, de ugudelige spænde Buen, de berede deres Pil paa Strengen, at skyde i Mørke paa de oprigtige af Hjertet.

3 Midőn ledöntetnek az alapok, mit mível az igaz?

Thi Grundvoldene nedbrydes; hvad kunde en retfærdig udrette?

4 Az Örökkévaló a szent templomában, az Örökkévaló, kinek égben a trónja – szemei látják, szempillái vizsgálják az ember fiait.

Herren er i sit hellige Tempel, Herrens Trone er i Himmelen; hans Øjne se, hans Øjenlaage prøve Menneskens Børn.

5 Az Örökkévaló az igazat megvizsgálja, és a gonoszt és a ki erőszakot szeret, gyűlöli a lelke.

Herren prøver en retfærdig; men den ugudelige og den, som elsker Vold, dem hader hans Sjæl.

6 Esőként hullasson tőröket a gonoszokra; tűz meg kén és égető szél serlegük része!

Han skal lade regne Snarer over de ugudelige; Ild og Svovl og et vældigt Stormvejr skal blive deres Bægers Del.

7 Mert igaz az Örökkévaló, igazságot szeret; az egyenesek látják az ő színét.

Thi Herren er retfærdig, elsker Retfærdighed; hans Ansigt skuer en oprigtig.