Zsoltárok 109
1 A karmesternek. Dávidtól zsoltár. Dicséretem Istene, ne hallgass!
Dem Sangmeister. Ein Psalm Davids. / Gott, dem mein Loblied gilt, schweige doch nicht!
2 Mert gonosznak száját és csalfaságnak száját nyitották rám, beszéltek velem hazug nyelvvel.
Denn der Frevler und Lügner Mund / Hat sich wider mich aufgetan, / Zu mir geredet mit falscher Zunge.
3 És gyülölet szavaival környékeztek, és harczoltak ellenem ok nélkül.
Mich haben Worte des Hasses umschwirrt / Und grundlos gegen mich Krieg geführt:
4 Szeretetemért vádolnak engem, holott én csnpa imádság vagyok.
Mit Feindschaft lohnten sie meine Liebe — / Doch ich habe stets für sie gebetet.
5 Tettek velem rosszat jóért, s gyűlöletetszeretetemért.
Sie haben mir Böses für Gutes erwiesen / Und für meine Liebe Haß.
6 Rendelj föléje gonoszt, és vádló álljon jobbjánál!
Bestell einen Frevler wider ihn, / Ein Verkläger steh ihm zur Rechten!
7 Mikor megitélték, kerüljön ki bűnösnek és imája váljék vétekké!
Kommt er vor Gericht, so werd er als schuldig verurteilt, / Sein Gebet sogar — es werde zur Sünde!
8 Legyenek napjai kevesek, a mi neki szánva volt, más vegye el!
Seiner Tage sollen nur wenig sein, / Sein Amt soll ein andrer empfangen.
9 Legyenek gyermekei árvák, és felesége özvegy!
Seine Kinder sollen Waisen werden / Und sein Weib eine Witwe.
10 S bujdosva bujdossanak el gyerrnekei, kéregessenek és kolduljanak, el a romjaiktól!
Seine Kinder sollen als Bettler unstet wandern, / (Brot) suchen fern von den Trümmern (des Vaterhauses).
11 Tőrbe ejtse hitelező mindazt a mi az övé, és idegenek prédálják el szerzeményét.
Sein Gläubiger lege auf seinen Besitz Beschlag, / Und Fremde sollen ihm seine Habe rauben.
12 Ne legyen neki, ki tartósan mível szeretetet s ne legyen árváinak, ki rajtuk könyörül!
Nicht einer bewahre ihm Liebe, / Niemand erbarme sich seiner Waisen!
13 Legyenek utódai kiirtásra, a másik nemzedékben törültessék el nevök!
Sein Nachwuchs sei zum Vertilgen bestimmt, / Schon im andern Geschlecht erlösche sein Name!
14 Emlékezésre legyen őseinek bűne az Örökkévalónál, es anyjának vétke el ne törültessék!
Seiner Väter Schuld möge Jahwe gedenken, / Ungetilgt bleibe seiner Mutter Sünde!
15 Legyenek mindig előtte az Örökkévalónak, s irtsa ki az országból emléküket!
Sondern immer seien sie Jahwe vor Augen; / Der tilg ihr Gedächtnis aus dem Lande,
16 Mivelhogy nem gondolt arra, hogy szeretetet míveljen s üldözött szegény és szükölködő embert s levert szívüt, hogy megölhesse.
Weil er nicht gedachte, Erbarmen zu üben, / Sondern den verfolgte, der elend und arm, / Ja den Verzagten zu morden suchte.
17 Szerette az átkot, tehát rája jött, nem kedvelte az áldást, tehát eltávozott tőle.
So hat er den Fluch geliebt: der treffe ihn nun! / Den Segen begehrte er nicht: der bleibe ihm fern!
18 Felöltötte az átkot mint ruháját, tehát bement mint a víz a belsejébe, s mint az olaj csontjaiba.
Drum zog er den Fluch an wie sein Kleid: / Der dringe nun wie ein Wasser in ihn / Und gehe wie Öl in seine Gebeine!
19 Legyen neki mint ruha, melybe burkolózik, és övül, melyet mindig felköt.
Wie ein Kleid sei er ihm, in das er sich hüllt, / Wie ein Gurt, mit dem er sich ständig gürtet.
20 Ez munkabére vádlóimnak az Örökkévalótól, s azoké, kik rosszat beszélnek lelkem ellen!
So lohne Jahwe meinen Verklägern / Und denen, die Böses wider mich reden.
21 Te pedig Örökkévaló, én Uram, tégy velem neved kedvéért, mert jó a te kegyelmed, ments meg engemet!
Du aber, Jahwe Adonái, / Wirke mit mir um deines Namens willen! / Rette du mich, weil deine Huld so herrlich ist!
22 Mert szegény és szükölködő vagyok, és szívem megsebesült én bennem.
Denn ich bin elend und arm, / Und mein Herz ist in mir verwundet.
23 Mint árnyék, mikor megnyúlik, eltünedezem, elriasztattam mint a sáska.
Wie ein Schatten, wenn er sich dehnt, so bin ich vergangen, / Gleich Heuschrecken bin ich hinweggescheucht.
24 Térdeim elgyengültek a bőjttől, és húsom elsoványodott, zsírtalan.
Meine Knie schlottern vom Fasten, / Mein Fleisch ist verfallen und mager.
25 És én gyalázásra lettem nekik; meglátnak, fejüket csóválják.
Den Leuten bin ich zum Hohn geworden, / Sie schütteln den Kopf, sooft sie mich sehn.
26 Védelmezz meg, Örökkévaló, én Istenem, segíts engem szereteted szerint!
Hilf du mir, Jahwe, mein Gott, / Rette du mich nach deiner Huld!
27 Hadd tudják meg, hogy a te kezed ez, te, oh Örökkévaló, cselekedted!
Dann werden die Leute erkennen, daß dies deine Hand, / Daß du, o Jahwe, es hast getan.
28 Átkozzanak ők, te pedig áldasz; támadtak, de megszégyenültek, szolgád pedig örül.
Fluchen sie, so wollest du segnen. / Erheben sie sich, so laß sie zuschanden werden, / Während dein Knecht sich freuen darf.
29 Öltsenek vádlóim gyalázatot, s burkolózzanak mint a köpenybe szégyenökbe!
Laß meine Verkläger sich kleiden in Schmach / Und Schande anziehn wie ein Gewand!
30 Magasztalom az Örökkévalót szájammal nagyon, és sokak közepette dicsérem őt;
Ich will Jahwe laut danken mit meinem Munde, / Inmitten vieler ihn loben.
31 mert ott áll jobbjánál a szükölködőnek, hogy megsegítse lelkének biráitól.
Denn er tritt dem Armen zur Rechten, / Um ihn zu retten vor denen, / Die ihn verurteilen wollen.
