Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Пәрвәрдигарға тәшәккүр-мәдһийә қайтур, и җеним! И Пәрвәрдигар Худайим, интайин улуқсән; Шану-шәвкәт вә һәйвәт билән кийингәнсән;
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
Либас билән пүркәнгәндәк йоруқлуққа пүркәнгәнсән, Асманларни чедир пәрдиси кәби яйғансән.
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
У жуқуриқи равақлириниң лимлирини суларға орнатқан, Булутларни җәң һарвуси қилип, Шамал қанатлири үстидә маңиду;
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
У пәриштилирини шамаллар, Хизмәткарлирини от ялқуни қилиду.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Йәрни У һуллири үстигә орнатқан; У әсла тәвринип кәтмәйду.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Либас билән оралғандәк, уни чоңқур деңизлар билән ориғансән, Сулар тағлар чоққилири үстидә турди.
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
Сениң тәнбиһиң билән сулар бәдәр қачти, Гүлдүрмамаңниң садасидин улар тездин янди;
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Тағлар өрләп чиқти, Вадилар чүшүп кәтти, [Сулар] Сән бекиткән җайға чүшүп кәтти.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Улар тешип, йәрни йәнә қаплимисун дәп, Сән уларға чәклимә қойғансән.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
[Тәңри] вадиларда булақларни ечип урғутиду, Сулири тағлар арисида ақиду.
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Даладики һәр бир җаниварға уссулуқ бериду, Явайи ешәкләр уссузлуқини қандуриду.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Көктики қушлар уларниң бойида қониду, Дәрәқ шахлири арисида сайрайду.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
У жуқуридики равақлиридин тағларни суғириду; Йәр Сениң ясиғанлириңниң мевилиридин қандурулиду!
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
У маллар үчүн от-чөпләрни, Инсанлар үчүн көктатларни өстүриду, Шундақла нанни йәрдин чиқириду;
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
Адәмниң көңлини хуш қилидиған шарапни, Инсан йүзини пақиритидиған майни чиқириду; Инсанниң жүригигә нан билән қувәт бериду;
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Пәрвәрдигарниң дәрәқлири, Йәни Өзи тиккән Ливан кедир дәрәқлири [су ичип] қанаәтлиниду.
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
Әнә ашулар арисиға қушлар уга ясайду, Ләйләк болса, арча дәрәқлирини макан қилиду.
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
Егиз чоққилар тағ өшкилириниң, Тик ярлар суғурларниң панаһи болиду.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Пәсилләрни бекитмәк үчүн У айни яратти, Қуяш болса петишини билиду.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Сән қараңғулуқ чүшүрисән, түн болиду; Ормандики җаниварларниң һәммиси униңда шипир-шипир кезип жүриду.
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
Асланлар олҗа издәп һөкирәйду, Тәңридин озуқ-түлүк соришиду;
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
Қуяш чиқипла, улар чекиниду, Қайтип кирип угилирида ятиду.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Инсан болса өз ишиға чиқиду, Та кәчкичә меһнәттә болиду.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
И Пәрвәрдигар, ясиған һәр хил нәрсилириң нәқәдәр көптур! Һәммисини һекмәт билән яратқансән, Йәр йүзи иҗат-байлиқлириң билән толди.
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Әнә бүйүк бепаян деңиз туриду! Униңда сан-санақсиз ғуж-ғуж җаниварлар, Чоң вә кичик һайванлар бар.
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Шу йәрдә кемиләр қатнайду, Униңда ойнақлисун дәп сән ясиған левиатанму бар;
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Вақтида озуқ-түлүк бәргин дәп, Буларниң һәммиси Саңа қарайду.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Уларға бәргиниңдә, теривалиду, Қолуңни ачқиниңдила, улар назу-немәтләргә тойиду.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Йүзүңни йошурсаң, улар дәккә-дүккигә чүшиду, Роһлирини алсаң, улар җан үзүп, Йәнә тупраққа қайтиду.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Роһуңни әвәткиниңдә, улар яритилиду, Йәр-йүзи йеңи [бир дәвир билән] алмишиду.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Пәрвәрдигарниң шан-шөһрити әбәдийдур, Пәрвәрдигар Өз яратқанлиридин хурсән болиду.
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
У йәргә баққинида, йәр титрәйду, Тағларға тәккинидә, улар түтүн чиқириду.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Һаятла болидикәнмән, Пәрвәрдигарға нахша ейтимән; Вуҗудум болсила Худайимни күйләймән.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
У сүргән ой-хияллиримдин сөйүнсә! Пәрвәрдигарда хошаллинимән!
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Гунакарлар йәр йүзидин түгитилиду, Рәзилләр йоқ болиду. И җеним, Пәрвәрдигарға тәшәккүр-мәдһийә қайтур! Һәмдусана!
