Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Blagoslavljaj, duša moja Gospoda. Gospod, Bog moj, velik si silno, lepoto in veličastvo si oblekel.
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
Odevaš se z lučjo kakor z obleko; nebesa razpenjaš kakor zagrinjalo;
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
Kateri stavi v vode gornje hrame svoje; kateri nareja oblake za voz svoj, kateri hodéva po vetrov perotih,
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Kateri dela vetrove za poslance svoje, za služabnike svoje ogenj plameneči,
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Ustanovil je zemljo na podstave njene, da se ne gane na vedno večne čase.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Z breznom si jo bil odél kakor z odejo, ko so vode stale čez gore.
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
Na karanje tvoje so pobegnile, pred groma tvojega glasom bežale so urno.
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Dvignile so se gore, pogreznile se doline na mesto, katero si jim bil ustanovil.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Mejo si postavil, da ne idejo čez, da se ne povrnejo, pokrit zemljo;
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Kateri izpuščaš studence po dolinah, da hodijo med gorami.
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Napajajo naj vse poljske živali; žejo svojo gasé divji osli.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Poleg njih prebivajo tice nebeške, glasijo se iz med listja.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Kateri móči goré iz gornjih hramov svojih, da se sè sadom dél tvojih zemlja pase.
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Daješ, da seno raste živini, in zelišče človeku za rabo, da jemlje hrano iz zemlje;
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
Kateri z vinom razveseljuje srce človeku; z oljem svetlo dela čelo, in z jedjo podpira srce človeku.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Siti se drevje Gospodovo; cedre na Libanonu, katere je vsadil;
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
(Kjer gnezdijo tički), jelke prebivališče štorklji,
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
Gore previsoke divjim kozlom, skale prebivališče gorskim mišim.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Postavil je mesec za čase gotove, solnce, ki pozna záhod svoj.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Temé narejaš, da je noč, ko prilezejo vse gozdne živali.
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
Mladi levi rjoveč po plenu, in iskajoč od Boga mogočnega hrane svoje.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
O solnčnem vzhodu se poskrijejo in ležé v brlogih svojih.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Človek gre na delo svoje, in na polje svoje do večera.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Kako veličastna so dela tvoja, o Gospod; kako modro si jih naredil vsa; kako polna je zemlja posesti tvoje!
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
V morji samem velikem in prostornem: tu so lazeče živali, in brez števila živali z velikimi male.
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Tod hodijo ladije; som, katerega si ustvaril, igrá se v njem.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Vse tó čaka tebe, da jim daš živeža o svojem času.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Ko jim daješ ti, pobirajo; ko jim odpreš roko svojo sitijo se z dobroto.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Ko jim skriješ obličje svoje, zbegajo se; ko jim vzameš sapo, ginejo in povračajo se v svoj prah.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Ko izpuščaš sapo svojo, oživljajo se, obličje obnavljaš zemlji.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Čast bodi Gospodu vekomaj; raduj se, Gospod, v delih svojih!
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Ko pogleda na zemljo, trese se ona; ko se dotakne gorâ, kadé se.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Pel bodem Gospodu v življenji svojem; prepeval Bogu svojemu, dokler bodem.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Prijetno bode o njem premišljevanje moje, radoval se bodem jaz v Gospodu.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Izginejo naj grešniki sè zemlje, in krivičnih več ne bódi; blagoslavljaj, duša moja, Gospoda. Aleluja!
