Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Min sjel, lov Herren! Herre min Gud, du er såre stor, høihet og herlighet har du iklædd dig.
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
Han hyller sig i lys som i et klædebon, han spenner himmelen ut som et telt,
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
han som tømrer i vannene sine høie saler, han som gjør skyene til sin vogn, som farer frem på vindens vinger.
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Han gjør vinder til sine engler, luende ild til sine tjenere.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Han grunnfestet jorden på dens støtter, den skal ikke rokkes i all evighet.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Du hadde dekket den med dype vann som med et klædebon; vannene stod over fjellene.
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
For din trusel flydde de, for din tordens røst for de hastig bort.
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
De steg op til fjellene, fór ned i dalene, til det sted du hadde grunnfestet for dem.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
En grense satte du, som de ikke skal overskride; de skal ikke vende tilbake for å dekke jorden.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Han lar kilder springe frem i dalene; mellem fjellene går de.
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
De gir alle markens dyr å drikke; villeslene slukker sin tørst.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Over dem bor himmelens fugler; mellem grenene lar de høre sin røst.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Han vanner fjellene fra sine høie saler; av dine gjerningers frukt mettes jorden.
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Han lar gress gro for feet og urter til menneskets tjeneste, til å få brød frem av jorden.
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
Og vin gleder menneskets hjerte, så den gjør åsynet mer skinnende enn olje, og brød styrker menneskets hjerte.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Herrens trær mettes, Libanons sedrer som han har plantet,
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
der hvor fuglene bygger rede, storken som har sin bolig i cypressene.
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
De høie fjell er for stengjetene, klippene er tilflukt for fjellgrevlingene.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Han gjorde månen til å fastsette tidene; solen kjenner sin nedgangstid.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Du gjør mørke, og det blir natt; i den rører sig alle dyrene i skogen.
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
De unge løver brøler efter rov, for å kreve sin føde av Gud.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
Solen går op, de trekker sig tilbake og legger sig i sine boliger.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Mennesket går ut til sin gjerning og til sitt arbeid inntil aftenen.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Hvor mange dine gjerninger er, Herre! Du gjorde dem alle viselig; jorden er full av det du har skapt.
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Der er havet, stort og vidtstrakt; der er en vrimmel uten tall, der er dyr, både små og store.
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Der går skibene, Leviatan, som du skapte til å leke sig der.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Alle venter de på dig, at du skal gi dem deres føde i sin tid.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Du gir dem, de sanker; du oplater din hånd, de mettes med godt.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Du skjuler ditt åsyn, de forferdes; du drar deres livsånde tilbake, de dør og vender tilbake til sitt støv.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Du sender din Ånd ut, de skapes, og du gjør jordens skikkelse ny igjen.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Herrens ære være til evig tid! Herren glede sig i sine gjerninger!
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Han som ser til jorden, og den bever, som rører ved fjellene, og de ryker.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Jeg vil lovsynge Herren så lenge jeg lever; jeg vil synge for min Gud så lenge jeg er til.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Måtte min tale tekkes ham! Jeg vil glede mig i Herren!
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Men måtte syndere utryddes av jorden, og ugudelige ikke mere finnes! Min sjel, lov Herren! Halleluja!
