Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Ipsi David. Benedic anima mea Domino: Domine Deus meus magnificatus es vehementer. Confessionem, et decorem induisti:
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
amictus lumine sicut vestimento: Extendens cælum sicut pellem:
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
qui tegis aquis superiora eius. Qui ponis nubem ascensum tuum: qui ambulas super pennas ventorum.
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Qui facis angelos tuos, spiritus: et ministros tuos ignem urentem.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Qui fundasti terram super stabilitatem suam: non inclinabitur in sæculum sæculi.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Abyssus, sicut vestimentum, amictus eius: super montes stabunt aquæ.
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
Ab increpatione tua fugient: a voce tonitrui tui formidabunt.
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Ascendunt montes: et descendunt campi in locum, quem fundasti eis.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Terminum posuisti, quem non transgredientur: neque convertentur operire terram.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Qui emittis fontes in convallibus: inter medium montium pertransibunt aquæ.
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Potabunt omnes bestiæ agri: expectabunt onagri in siti sua.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Super ea volucres cæli habitabunt: de medio petrarum dabunt voces.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Rigans montes de superioribus suis: de fructu operum tuorum satiabitur terra:
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Producens fœnum iumentis, et herbam servituti hominum: Ut educas panem de terra:
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
et vinum lætificet cor hominis: Ut exhilaret faciem in oleo: et panis cor hominis confirmet.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Saturabuntur ligna campi, et cedri Libani, quas plantavit:
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
illic passeres nidificabunt. Herodii domus dux est eorum:
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
montes excelsi cervis: petra refugium herinaciis.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Fecit lunam in tempora: sol cognovit occasum suum.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Posuisti tenebras, et facta est nox: in ipsa pertransibunt omnes bestiæ silvæ.
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
Catuli leonum rugientes, ut rapiant, et quærant a Deo escam sibi.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
Ortus est sol, et congregati sunt: et in cubilibus suis collocabuntur.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Exibit homo ad opus suum: et ad operationem suam usque ad vesperum.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Quam magnificata sunt opera tua Domine! omnia in sapientia fecisti: impleta est terra possessione tua.
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Hoc mare magnum, et spatiosum manibus: illic reptilia, quorum non est numerus. Animalia pusilla cum magnis:
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
illic naves pertransibunt. Draco iste, quem formasti ad illudendum ei:
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
omnia a te expectant ut des illis escam in tempore.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Dante te illis, colligent: aperiente te manum tuam, omnia implebuntur bonitate.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Avertente autem te faciem, turbabuntur: auferes spiritum eorum, et deficient, et in pulverem suum revertentur.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Emittes spiritum tuum, et creabuntur: et renovabis faciem terræ.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Sit gloria Domini in sæculum: lætabitur Dominus in operibus suis:
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Qui respicit terram, et facit eam tremere: qui tangit montes, et fumigant.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Cantabo Domino in vita mea: psallam Deo meo quamdiu sum.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Iucundum sit ei eloquium meum: ego vero delectabor in Domino.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Deficiant peccatores a terra, et iniqui ita ut non sint: benedic anima mea Domino.
