Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Ipsi David. [Benedic, anima mea, Domino: Domine Deus meus, magnificatus es vehementer. Confessionem et decorem induisti,
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
amictus lumine sicut vestimento. Extendens cælum sicut pellem,
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
qui tegis aquis superiora ejus: qui ponis nubem ascensum tuum; qui ambulas super pennas ventorum:
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
qui facis angelos tuos spiritus, et ministros tuos ignem urentem.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Qui fundasti terram super stabilitatem suam: non inclinabitur in sæculum sæculi.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Abyssus sicut vestimentum amictus ejus; super montes stabunt aquæ.
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
Ab increpatione tua fugient; a voce tonitrui tui formidabunt.
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Ascendunt montes, et descendunt campi, in locum quem fundasti eis.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Terminum posuisti quem non transgredientur, neque convertentur operire terram.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Qui emittis fontes in convallibus; inter medium montium pertransibunt aquæ.
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Potabunt omnes bestiæ agri; expectabunt onagri in siti sua.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Super ea volucres cæli habitabunt; de medio petrarum dabunt voces.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Rigans montes de superioribus suis; de fructu operum tuorum satiabitur terra:
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
producens fœnum jumentis, et herbam servituti hominum, ut educas panem de terra,
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
et vinum lætificet cor hominis: ut exhilaret faciem in oleo, et panis cor hominis confirmet.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Saturabuntur ligna campi, et cedri Libani quas plantavit:
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
illic passeres nidificabunt: herodii domus dux est eorum.
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
Montes excelsi cervis; petra refugium herinaciis.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Fecit lunam in tempora; sol cognovit occasum suum.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Posuisti tenebras, et facta est nox; in ipsa pertransibunt omnes bestiæ silvæ:
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
catuli leonum rugientes ut rapiant, et quærant a Deo escam sibi.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
Ortus est sol, et congregati sunt, et in cubilibus suis collocabuntur.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Exibit homo ad opus suum, et ad operationem suam usque ad vesperum.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Quam magnificata sunt opera tua, Domine! omnia in sapientia fecisti; impleta est terra possessione tua.
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Hoc mare magnum et spatiosum manibus; illic reptilia quorum non est numerus: animalia pusilla cum magnis.
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Illic naves pertransibunt; draco iste quem formasti ad illudendum ei.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Omnia a te expectant ut des illis escam in tempore.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Dante te illis, colligent; aperiente te manum tuam, omnia implebuntur bonitate.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Avertente autem te faciem, turbabuntur; auferes spiritum eorum, et deficient, et in pulverem suum revertentur.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Emittes spiritum tuum, et creabuntur, et renovabis faciem terræ.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Sit gloria Domini in sæculum; lætabitur Dominus in operibus suis.
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Qui respicit terram, et facit eam tremere; qui tangit montes, et fumigant.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Cantabo Domino in vita mea; psallam Deo meo quamdiu sum.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Jucundum sit ei eloquium meum; ego vero delectabor in Domino.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Deficiant peccatores a terra, et iniqui, ita ut non sint. Benedic, anima mea, Domino.]
