Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
BENEDICI, anima mia, il Signore; O Signore Iddio mio, tu sei sommamente grande; Tu sei vestito di gloria e di magnificenza.
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
Egli si ammanta di luce come di una vesta; Egli tende il cielo come una cortina.
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
Egli fa i palchi delle sue sale nelle acque; Egli pone le nuvole [per] suo carro: Egli passeggia sopra le ale del vento.
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Egli fa i venti suoi Angeli, E il fuoco divampante suoi ministri.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Egli ha fondata la terra sulle sue basi; Giammai in perpetuo non sarà smossa.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Tu l'avevi [già] coperta dell'abisso, come d'una vesta; Le acque si erano fermate sopra i monti.
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
Esse fuggirono per lo tuo sgridare; Si affrettarono per la voce del tuo tuono;
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Erano salite sopra i monti; [ma] discesero nelle valli, Al luogo che tu hai loro costituito.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Tu hai [loro] posto un termine, il qual non trapasseranno; [E] non torneranno a coprir la terra.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
[Egli è quel] che manda le fonti per le valli, Onde [esse] corrono fra i monti;
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Abbeverano tutte le bestie della campagna; Gli asini salvatichi spengono la lor sete [con esse].
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Presso a quelle si riparano gli uccelli del cielo; Fanno sentir di mezzo alle frondi le [lor] voci.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Egli adacqua i monti dalle sue stanze sovrane; La terra è saziata del frutto delle sue opere.
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Egli fa germogliar l'erba per le bestie; E l'erbaggio per lo servigio dell'uomo, Facendo uscire della terra il pane.
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
Egli rallegra il cuor dell'uomo col vino, Egli fa risplender la faccia coll'olio, E sostenta il cuor dell'uomo col pane.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Gli alberi del Signore [ne] son saziati; I cedri del Libano ch'egli ha piantati;
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
Dove gli uccelli si annidano; Gli abeti, [che son] la stanza della cicogna.
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
Gli alti monti [sono] per li cavriuoli; Le rocce [sono] il ricetto de' conigli.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Egli ha fatta la luna per le stagioni; Il sole conosce il suo occaso.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Tu mandi le tenebre, ed e' si fa notte, Nella quale tutte le fiere delle selve vanno attorno.
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
I leoncelli rugghiano dietro alla preda, E per chiedere a Dio il lor pasto.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
[Ma, tosto ch]'è levato il sole, si raccolgono, E giacciono ne' lor ricetti.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Allora l'uomo esce alla sua opera, Ed al suo lavoro, infino alla sera.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Quanto grandi sono, o Signore, le tue opere! Tu le hai tutte fatte con sapienza; La terra è piena de' tuoi beni.
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Ecco, il mar grande ed ampio: Quivi son rettili senza numero, Amimali piccoli e grandi.
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Quivi nuotano le navi, E il Leviatan che tu hai formato per ischerzare in esso.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Tutti [gli animali] sperano in te, Che tu dii loro il lor cibo al suo tempo.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
[Se] tu [lo] dài loro, [lo] ricolgono; [Se] tu apri la tua mano, son saziati di beni.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
[Se] tu nascondi la tua faccia, sono smarriti; [Se] tu ritiri il fiato loro, trapassano, E ritornano nella lor polvere.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
[Se] tu rimandi il tuo spirito son creati; E tu rinnuovi la faccia della terra.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Sia la gloria del Signore in eterno; Rallegrisi il Signore nelle sue opere;
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Il quale se riguarda verso la terra, ella trema; Se tocca i monti, essi fumano.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Io canterò al Signore, mentre viverò; Io salmeggerò all'Iddio mio, tanto che io durerò.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Il mio ragionamento gli sarà piacevole, Io mi rallegrerò nel Signore.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Vengano meno i peccatori d'in su la terra, E gli empi non sieno più. Anima mia, benedici il Signore. Alleluia.
