Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Mon âme, bénis l’Éternel! Éternel, mon Dieu, tu es infiniment grand! Tu es revêtu d’éclat et de magnificence!
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
Il s’enveloppe de lumière comme d’un manteau; Il étend les cieux comme un pavillon.
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
Il forme avec les eaux le faîte de sa demeure; Il prend les nuées pour son char, Il s’avance sur les ailes du vent.
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Il fait des vents ses messagers, Des flammes de feu ses serviteurs.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Il a établi la terre sur ses fondements, Elle ne sera jamais ébranlée.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Tu l’avais couverte de l’abîme comme d’un vêtement, Les eaux s’arrêtaient sur les montagnes;
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
Elles ont fui devant ta menace, Elles se sont précipitées à la voix de ton tonnerre.
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Des montagnes se sont élevées, des vallées se sont abaissées, Au lieu que tu leur avais fixé.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Tu as posé une limite que les eaux ne doivent point franchir, Afin qu’elles ne reviennent plus couvrir la terre.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Il conduit les sources dans des torrents Qui coulent entre les montagnes.
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Elles abreuvent tous les animaux des champs; Les ânes sauvages y étanchent leur soif.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Les oiseaux du ciel habitent sur leurs bords, Et font résonner leur voix parmi les rameaux.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
De sa haute demeure, il arrose les montagnes; La terre est rassasiée du fruit de tes œuvres.
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Il fait germer l’herbe pour le bétail, Et les plantes pour les besoins de l’homme, Afin que la terre produise de la nourriture,
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
Le vin qui réjouit le cœur de l’homme, Et fait plus que l’huile resplendir son visage, Et le pain qui soutient le cœur de l’homme.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Les arbres de l’Éternel se rassasient, Les cèdres du Liban, qu’il a plantés.
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
C’est là que les oiseaux font leurs nids; La cigogne a sa demeure dans les cyprès,
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
Les montagnes élevées sont pour les boucs sauvages, Les rochers servent de retraite aux damans.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Il a fait la lune pour marquer les temps; Le soleil sait quand il doit se coucher.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Tu amènes les ténèbres, et il est nuit: Alors tous les animaux des forêts sont en mouvement;
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
Les lionceaux rugissent après la proie, Et demandent à Dieu leur nourriture.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
Le soleil se lève: ils se retirent, Et se couchent dans leurs tanières.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
L’homme sort pour se rendre à son ouvrage, Et à son travail, jusqu’au soir.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Que tes œuvres sont en grand nombre, ô Éternel! Tu les as toutes faites avec sagesse. La terre est remplie de tes biens.
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Voici la grande et vaste mer: Là se meuvent sans nombre Des animaux petits et grands;
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Là se promènent les navires, Et ce léviathan que tu as formé pour se jouer dans les flots.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Tous ces animaux espèrent en toi, Pour que tu leur donnes la nourriture en son temps.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Tu la leur donnes, et ils la recueillent; Tu ouvres ta main, et ils se rassasient de biens.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Tu caches ta face: ils sont tremblants; Tu leur retires le souffle: ils expirent, Et retournent dans leur poussière.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Tu envoies ton souffle: ils sont créés, Et tu renouvelles la face de la terre.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Que la gloire de l’Éternel subsiste à jamais! Que l’Éternel se réjouisse de ses œuvres!
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Il regarde la terre, et elle tremble; Il touche les montagnes, et elles sont fumantes.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Je chanterai l’Éternel tant que je vivrai, Je célébrerai mon Dieu tant que j’existerai.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Que mes paroles lui soient agréables! Je veux me réjouir en l’Éternel.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Que les pécheurs disparaissent de la terre, Et que les méchants ne soient plus! Mon âme, bénis l’Éternel! Louez l’Éternel!
