Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Mon âme, bénis l’Éternel! Éternel, mon Dieu, tu es merveilleusement grand, tu es revêtu de majesté et de magnificence!
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
Il s’enveloppe de lumière comme d’un manteau; il étend les cieux comme une tenture.
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
Il joint les poutres de ses chambres hautes dans les eaux; il fait des nuées son char; il se promène sur les ailes du vent.
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Il fait ses anges des esprits, et ses serviteurs des flammes de feu.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Il a fondé la terre sur ses bases; elle ne sera point ébranlée, à toujours et à perpétuité.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Tu l’avais couverte de l’abîme comme d’un vêtement, les eaux se tenaient au-dessus des montagnes:
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
À ta menace, elles s’enfuirent; à la voix de ton tonnerre, elles se hâtèrent de fuir: –
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Les montagnes s’élevèrent, les vallées s’abaissèrent, au lieu même que tu leur avais établi; –
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Tu leur as mis une limite qu’elles ne dépasseront point; elles ne reviendront pas couvrir la terre.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Il a envoyé les sources dans les vallées: elles coulent entre les montagnes;
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Elles abreuvent toutes les bêtes des champs; les ânes sauvages y étanchent leur soif.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Les oiseaux des cieux demeurent auprès d’elles; ils font résonner leur voix d’entre les branches.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
De ses chambres hautes, il abreuve les montagnes; la terre est rassasiée du fruit de tes œuvres.
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Il fait germer l’herbe pour le bétail, et les plantes pour le service de l’homme, faisant sortir le pain de la terre,
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
Et le vin qui réjouit le cœur de l’homme, faisant reluire son visage avec l’huile; et avec le pain il soutient le cœur de l’homme.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Les arbres de l’Éternel sont rassasiés, les cèdres du Liban, qu’il a plantés,
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
Où les oiseaux font leurs nids. Les pins sont la demeure de la cigogne.
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
Les hautes montagnes sont pour les bouquetins; les rochers sont le refuge des damans.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Il a fait la lune pour les saisons; le soleil connaît son coucher.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Tu amènes les ténèbres, et la nuit arrive: alors toutes les bêtes de la forêt sont en mouvement;
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
Les lionceaux rugissent après la proie, et pour demander à Dieu leur nourriture…
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
Le soleil se lève: ils se retirent, et se couchent dans leurs tanières.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
[Alors] l’homme sort à son ouvrage et à son travail, jusqu’au soir.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Que tes œuvres sont nombreuses, ô Éternel! tu les as toutes faites avec sagesse. La terre est pleine de tes richesses.
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Cette mer, grande et vaste en tous sens! Là se meuvent sans nombre des animaux, les petits avec les grands;
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Là se promènent les navires, [là] ce léviathan que tu as formé pour s’y ébattre.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Tous s’attendent à toi, afin que tu leur donnes leur nourriture en son temps.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Tu leur donnes, ils recueillent; tu ouvres ta main, ils sont rassasiés de biens.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Tu caches ta face, ils sont troublés; tu retires leur souffle, ils expirent et retournent à leur poussière.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Tu envoies ton esprit: ils sont créés, et tu renouvelles la face de la terre.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
La gloire de l’Éternel sera à toujours; l’Éternel se réjouira en ses œuvres.
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Il regarde vers la terre, et elle tremble; il touche les montagnes, et elles fument.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Je chanterai à l’Éternel durant ma vie, je chanterai des cantiques à mon Dieu tant que j’existerai.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Que ma méditation lui soit agréable; moi, je me réjouirai en l’Éternel.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Les pécheurs prendront fin de dessus la terre, et les méchants ne seront plus. Mon âme, bénis l’Éternel! Louez Jah!
