Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Bless, O my soul, Yahweh, —Yahweh, my God, thou art exceedingly great, With honour and majesty, hast thou clothed thyself,
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
Putting on light, as a robe, Stretching out the heavens, as a curtain;
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
Building, in the waters, his upper chambers, —Who maketh clouds his chariot, Who passeth along on the wings of the wind;
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Making His messengers, winds, His attendants, a flaming fire;
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
He hath fixed the earth on its foundations, It is not to be shaken, to times age-abiding and beyond.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
With the resounding deep—as a garment, hast thou covered it, Above the mountains, stand the waters;
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
At thy rebuke, they flee, At the voice of thy thunder, they hurry away;
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Mountains rise, Valleys sink, Unto the place which thou hast fixed for them;
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Bounds, hast thou set, which they are not to pass over, They are not to return to cover the earth.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Who hast sent forth springs, through the torrent-beds, Between the mountains, they flow along;
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
They give drink, to every wild beast of the field, The wild asses do break their thirst.
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Over them, the bird of the heavens settleth down, From amidst the foliage, they utter a voice.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Who watereth the mountains out of his upper chambers, Out of the fruit of thy works, thou satisfiest the earth.
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Who causeth the grass to shoot forth for the cattle, And the herb, for the service of man, That he may bring forth food out of the earth;
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
And, wine, may rejoice the heart of man, Making radiant his well-nourished face, —And, food, may, the heart of man, sustain.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Satisfied are, The trees of Yahweh, The cedars of Lebanon, which he hath planted;
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
Where the birds build their nests, The stork, in the fir-trees, hath her house;
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
The high mountains, are for the chamois, The crags, are a refuge for the conies.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
He hath made the moon for seasons, And, the sun, knoweth his place for entering in.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Thou causest darkness, and it becometh night, Therein, creepeth forth, Every wild beast of the forest;
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
The young lions, roaring for prey, And seeking, from GOD, their food.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
The sun ariseth, they withdraw themselves, And, in their lairs, lay them down.
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Man goeth forth to his work, And to his labour, until evening.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
How thy works abound, O Yahweh! All of them—in wisdom, hast thou made, The earth is full of thy possession: —
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
This sea here, is great and broad on both hands, —Wherein are creeping things, even without number, Living things, small with great;
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
There, ships, sail along, This sea-monster, thou hast formed to sport therein;
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
All of them, for thee, do wait, That thou mayest give them their food in its season;
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Thou givest unto them, they gather, Thou openest thy hand, they are satisfied with good.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Thou hidest thy face, they are dismayed, Thou withdrawest their spirit, They cease to breathe, And, unto their own dust, do they return:
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Thou sendest forth thy spirit, they are created, And thou renewest the face of the ground.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Be thy glory, O Yahweh, to times age-abiding, Let Yahweh rejoice in his own works:
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Who looketh at the earth, and it trembleth, He toucheth the mountains, and they smoke.
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
I will sing to Yahweh, as long as I live! Yea I will touch the strings to my God, while I continue;
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Pleasing unto him, be my (meditation) I, will rejoice in Yahweh.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Sinners shall be consumed out of the earth And, the lawless, no more, shall exist, —Bless, O my soul, Yahweh, Praise ye Yah!
