Zsoltárok 104
1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Halleluja! Loof Jahweh, mijn ziel: Jahweh, mijn God, hoog zijt Gij verheven! Gij hebt U met glorie en luister omkleed,
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
En hult U in het licht als een mantel; Gij spant de hemelen uit als een tent,
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
En legt op de wateren uw opperzalen. Gij maakt van de wolken uw wagen, Zweeft op de vleugels van de wind;
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Stelt de stormen aan tot uw boden, Laaiend vuur tot uw knechten.
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Gij hebt de aarde op haar pijlers gegrond, Zodat ze voor eeuwig niet wankelt.
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
De Oceaan bedekte haar als een kleed, Nog boven de bergen stonden de wateren:
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
Maar ze namen de vlucht voor uw dreigen, Rilden van angst voor de stem van uw donder;
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
Toen rezen de bergen, en zonken de dalen Op de plaats, die Gij hun hadt bestemd.
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
Gij hebt ze grenzen gesteld, die ze niet overschreden, Ze mochten niet meer de aarde bedekken;
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Gij zendt de bronnen in de dalen, En tussen de bergen stromen ze voort;
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
Ze laven al de wilde dieren, En de woudezel lest er zijn dorst;
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
Daar nestelen de vogels uit de lucht, En fluiten er tussen de struiken.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Uit uw zalen drenkt Gij de bergen, Door het sap van uw nevel wordt de aarde verzadigd;
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
Gij laat voor het vee het gras ontspruiten, En het groen voor wat de mensen dient. Gij roept het graan uit de aarde te voorschijn,
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
En de wijn, die het hart van de mensen verheugt; Olie, om het gelaat te doen glanzen, Brood, dat het hart van de mensen verkwikt.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
Jahweh’s bomen drinken zich vol, De Libanon-ceders, die Hij heeft geplant:
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
Waar de vogels zich nestelen, In wier toppen de ooievaar woont.
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
De hoogste bergen zijn voor de gemzen, De klippen een schuilplaats voor bokken.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Gij schiept de maan, om de tijd te bepalen, De zon weet, wanneer ze onder moet gaan.
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
Maakt Gij het donker, dan wordt het nacht, En sluipen de wilde beesten rond,
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
Brullen de leeuwen om buit, En vragen God om hun voedsel.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
De zon gaat op: ze kruipen weg, En leggen zich neer in hun holen;
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Maar de mens tijgt aan zijn werk, En aan zijn arbeid tot aan de avond.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Hoe ontzaglijk zijn uw werken, o Jahweh: Gij hebt ze allen met wijsheid gewrocht! De aarde is vol van uw schepselen,
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Niet minder de zee; Die is groot en geweldig, En het wemelt daarin zonder tal: Beesten, kleine en grote,
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Monsters trekken er door, Liwjatan dien Gij hebt geschapen, Om er mede te spelen.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
Allen zien naar U uit, Om voedsel, elk op zijn tijd.
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
Geeft Gij het: ze eten het op; Gij opent uw hand: ze worden van het goede verzadigd.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Maar verbergt Gij uw aanschijn: Ze verstarren van schrik; Gij ontneemt hun de adem: Ze sterven en keren terug tot hun stof.
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
Maar Gij zendt weer uw geest: en ze worden geschapen, En Gij vernieuwt het aanschijn der aarde!
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
Eeuwig dure de glorie van Jahweh, En blijve Jahweh Zich in zijn werken verheugen;
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Hij, die de aarde beziet: en ze beeft; Die de bergen aanraakt: ze roken!
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Heel mijn leven zal ik zingen voor Jahweh, Mijn God blijven loven, zolang ik besta!
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Moge mijn zang Hèm behagen, En ìk mij in Jahweh verblijden;
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Maar mogen de zondaars van de aarde verdwijnen, En de goddelozen niet blijven bestaan! Loof Jahweh, mijn ziel!
