< Zsoltárok 104 >

1 Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Örökkévaló, én Istenem, felette nagy vagy, fenséget és díszt öltöttél.
Min sjæl, lov Herren! Herren min Gud, du er såre stor! Du er klædt i Højhed og Herlighed,
2 Világosságba burkolózik, mint palástba, kiterjeszti az eget, mint a szőnyeget.
hyllet i Lys som en Kappe! Himlen spænder du ud som et Telt;
3 Aki vizekben gerendázta emeleteit, aki fellegeket tesz szekerévé, aki jár a szélnek szárnyain.
du hvælver din Højsal i Vandene, gør Skyerne til din Vogn, farer frem på Vindens Vinger;
4 Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.
Vindene gør du til Sendebud, Ildsluer til dine Tjenere!
5 Talapzataira alapította a földet, hogy meg ne inogjon mindörökké.
Du fæsted Jorden på dens Grundvolde, aldrig i Evighed rokkes den;
6 Vízárral, mint ruhával takartad be, a hegyeken vizek állnak;
Verdensdybet hylled den til som en Klædning, Vandene stod over Bjerge.
7 dorgálásodtól megfutamodnak, dörgésed hangjától szétsietnek –
For din Trusel flyede de, skræmtes bort ved din Tordenrøst,
8 felemelkednek hegyek, alá sülyednek síkságok – arra a helyre, melyet alapítottál nekik.
for op ad Bjerge og ned i Dale til det Sted, du havde beredt dem;
9 Határt vetettél, hogy át ne lépjék, hogy újra be ne borítsák a földet.
du satte en Grænse, de ej kommer over, så de ikke igen skal tilhylle Jorden.
10 Aki forrásokat bocsát a völgyekbe, hegyek között folynak.
Kilder lod du rinde i Dale, hen mellem Bjerge flød de;
11 Itatják minden vadját a mezőnek, vadszamarak a szomjukat oltják.
de læsker al Markens Vildt, Vildæsler slukker deres Tørst;
12 Fölöttük lakozik az ég madara, a lombok közül hangot hallatnak.
over dem bygger Himlens Fugle, mellem Grenene lyder deres Kvidder.
13 Megitatja a hegyeket emeleteiből, műveid gyümölcséből jóllakik a föld.
Fra din Højsal vander du Bjergene, Jorden mættes fra dine Skyer;
14 Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által, előhozván kenyeret a földből,
du lader Græs gro frem til Kvæget og Urter til Menneskets Tjeneste, så du frembringer Brød af Jorden
15 és bort, mely örvendezteti halandónak szívét, fénylővé tevén az arczot olajtól, a kenyér pedig erősíti a halandónak szívét.
og Vin, der glæder Menneskets Hjerte, og lader Ansigtet glinse af Olie, og Brødet skal styrke Menneskets Hjerte.
16 Jóllaknak az Örökkévaló fái, Libánonnak czédrusai, melyeket ültetett;
HERRENs Træer bliver mætte, Libanons Cedre, som han har plantet,
17 ahol madarak fészkelnek, a gólya – cziprusfák a háza.
hvor Fuglene bygger sig Rede; i Cypresser har Storken sin Bolig.
18 A magas hegyek a zergéknek valók, a sziklák menedékül a hegyi nyulaknak.
Højfjeldet er for Stenbukken, Klipperne Grævlingens Tilflugt.
19 Teremtette a holdat ünnepek számára, a nap ismeri lementét;
Du skabte Månen for Festernes Skyld, Solen kender sin Nedgangs Tid;
20 szerzesz sötétséget s lészen éjszaka, akkor mozog minden vadja az erdőnek.
du sender Mørke, Natten kommer, da rører sig alle Skovens Dyr;
21 Fiatal oroszlánok ordítanak ragadmányért, így kérvén Istentől eledelöket.
de unge Løver brøler efter Rov, de kræver deres Føde af Gud.
22 Felsüt a nap visszahúzódnak és tanyáikba heverednek.
De sniger sig bort, når Sol står op, og lægger sig i deres Huler;
23 Dolgára kimegy az ember és munkájára egész estig.
Mennesket går til sit Dagværk, ud til sin Gerning, til Kvæld falder på.
24 Mily számosak a te műveid, Örökkévaló! Mindnyáját bölcseséggel teremtetted, telve van a föld szerzeményeddel.
Hvor mange er dine Gerninger, HERRE, du gjorde dem alle med Visdom; Jorden er fuld af, hvad du har skabt!
25 Emitt a tenger, nagy és széles határú: ott van csúszó-mászó és száma sincs, kicsiny állatok nagyokkal együtt.
Der er Havet, stort og vidt, der vrimler det uden Tal af Dyr, både små og store;
26 Ott hajók járnak, a leviátán, melyet alkottál, hogy játszadozzon abban.
Skibene farer der, Livjatan, som du danned til Leg deri.
27 Mindnyájan hozzád reménykednek, hogy megadjad eledelöket a maga idején. –
De bier alle på dig, at du skal give dem Føde i Tide;
28 Adsz nekik szedegetnek; megnyitod kezedet: megtelnek jóval.
du giver dem den, og de sanker, du åbner din Hånd, og de mættes med godt.
29 Elrejted arczodat: megrémülnek; visszavonod leheletüket: kimúlnak s porukhoz térnek vissza.
Du skjuler dit Åsyn, og de forfærdes; du tager deres Ånd, og de dør og vender tilbage til Støvet;
30 Kibocsátod leheletedet: megteremtetnek; így újítod meg a föld színét.
du sender din Ånd, og de skabes, Jordens Åsyn fornyer du.
31 Legyen az Örökkévaló dicsősége örökre, örüljön az Örökkévaló az ő művein!
HERRENs Herlighed vare evindelig, HERREN glæde sig ved sine Værker!
32 Aki letekintett a földre s az megrengett, megérinti a hegyeket és füstölögnek.
Et Blik fra ham, og Jorden skælver, et Stød fra ham, og Bjergene ryger
33 Hadd énekelek az Örökkévalónak életemben, hadd zengek Istenemnek, amíg vagyok!
Jeg vil synge for HERREN, så længe jeg lever, lovsynge min Gud, den Tid jeg er til.
34 Legyen kellemes neki beszédem; én örüljek az Örökkévalóban.
Min Sang være ham til Behag, jeg har min Glæde i HERREN.
35 Veszszenek a vétkesek a földről, s gonoszok ne legyenek többé! Áldjad, én lelkem, az Örökkévalót! Halleluja!
Måtte Syndere svinde fra Jorden og gudløse ikke mer være til! Min Sjæl, lov HERREN! Halleluja!

< Zsoltárok 104 >