Zsoltárok 102
1 Imádság, egy szegény számára, midőn ellankad és az Örökkévaló előtt kiönti panaszát. Örökkévaló, halljad imámat, s fohászkodásom jusson hozzád!
Oratio pauperis, cum anxius fuerit, et in conspectu Domini effuderit precem suam. [Domine, exaudi orationem meam, et clamor meus ad te veniat.
2 Ne rejtsd el arczodat tőlem szorultságom napján; hajlítsd hozzám füledet, amely napon felkiáltok, gyorsan hallgass meg!
Non avertas faciem tuam a me: in quacumque die tribulor, inclina ad me aurem tuam; in quacumque die invocavero te, velociter exaudi me.
3 Mert füstben enyésztek el napjaim, és csontjaim átizzottak mint égéstől.
Quia defecerunt sicut fumus dies mei, et ossa mea sicut cremium aruerunt.
4 Megveretett, mint a fű, úgy hogy elszáradt a szívem; bizony, elfeledtem megenni kenyeremet.
Percussus sum ut fœnum, et aruit cor meum, quia oblitus sum comedere panem meum.
5 Nyögésem hangjától odatapadt csontom húsomhoz.
A voce gemitus mei adhæsit os meum carni meæ.
6 Hasonlítok a puszta pelikánjához, olyan lettem, mint kuvik a romokban.
Similis factus sum pellicano solitudinis; factus sum sicut nycticorax in domicilio.
7 Virrasztottam s olyan lettem, mint magános madár a háztetőn.
Vigilavi, et factus sum sicut passer solitarius in tecto.
8 Egész nap gyaláztak ellenségeim; az ellenem tombolók reám esküdtek.
Tota die exprobrabant mihi inimici mei, et qui laudabant me adversum me jurabant:
9 Mert hamut kenyér gyanánt ettem, s italomat sírással elegyítettem:
quia cinerem tamquam panem manducabam, et potum meum cum fletu miscebam,
10 indulatod és haragod miatt, mert felkaptál és elhajítottál.
a facie iræ et indignationis tuæ: quia elevans allisisti me.
11 Napjaim akár a megnyúlt árnyék, és én elszáradok, mint a fű,
Dies mei sicut umbra declinaverunt, et ego sicut fœnum arui.
12 De te, Örökkévaló, örökké trónolsz, s neved nemzedékig meg nemzedékig tart.
Tu autem, Domine, in æternum permanes, et memoriale tuum in generationem et generationem.
13 Te majd felkelsz, irgalmazol Cziónnak, mert ideje, hogy kegyelmezz neki, mert eljött a határidő;
Tu exsurgens misereberis Sion, quia tempus miserendi ejus, quia venit tempus:
14 mert szolgáid kedvelik a köveit és porát kegyelik.
quoniam placuerunt servis tuis lapides ejus, et terræ ejus miserebuntur.
15 S majd félik a nemzetek az Örökkévaló nevét, s mind a föld királyai dicsőségedet;
Et timebunt gentes nomen tuum, Domine, et omnes reges terræ gloriam tuam:
16 mert megépítette az Örökkévaló Cziónt, megjelent az ő dicsőségében.
quia ædificavit Dominus Sion, et videbitur in gloria sua.
17 Odafordult a hontalanok imájához, s nem vetette meg imádságukat.
Respexit in orationem humilium et non sprevit precem eorum.
18 Fölíratik ez az utóbbi nemzedék számára, s a megteremtendő nép majd dícséri Jáht:
Scribantur hæc in generatione altera, et populus qui creabitur laudabit Dominum.
19 hogy letekintett szent magasságából, az Örökkévaló az égből a földre nézett,
Quia prospexit de excelso sancto suo; Dominus de cælo in terram aspexit:
20 hogy meghallgassa a fogolynak jajgatását, hogy megoldozza a halál fiait;
ut audiret gemitus compeditorum; ut solveret filios interemptorum:
21 hogy hirdessék Cziónban az Örökkévaló nevét és dícséretét Jeruzsálemben,
ut annuntient in Sion nomen Domini, et laudem ejus in Jerusalem:
22 mikor népek gyűlnek együvé és királyságok, hogy szolgálják az Örökkévalót.
in conveniendo populos in unum, et reges, ut serviant Domino.
23 Megsanyargatta az úton erőmet, megrövidítette napjaimat.
Respondit ei in via virtutis suæ: Paucitatem dierum meorum nuntia mihi:
24 Azt mondom: Istenem, el ne ragadj napjaim felében, nemzedéken meg nemzedékeken át a te éveid!
ne revoces me in dimidio dierum meorum, in generationem et generationem anni tui.
25 Hajdanában alapítottad a földet s kezeid műve az ég;
Initio tu, Domine, terram fundasti, et opera manuum tuarum sunt cæli.
26 ők elvesznek, de te megállasz, s mindannyian mint a ruha elkopnak: mint az öltözetet váltod őket, s ők elváltoznak.
Ipsi peribunt, tu autem permanes; et omnes sicut vestimentum veterascent. Et sicut opertorium mutabis eos, et mutabuntur;
27 De te ugyanaz vagy, és éveidnek nincsen vége.
tu autem idem ipse es, et anni tui non deficient.
28 Szolgáid fiai lakni fognak s magzatjuk megszilárdul előtted.
Filii servorum tuorum habitabunt, et semen eorum in sæculum dirigetur.]
