Zsoltárok 102
1 Imádság, egy szegény számára, midőn ellankad és az Örökkévaló előtt kiönti panaszát. Örökkévaló, halljad imámat, s fohászkodásom jusson hozzád!
A Prayer of the afflicted when he is feeble, and before Jehovah poureth out his plaint. O Jehovah, hear my prayer, yea, my cry to Thee cometh.
2 Ne rejtsd el arczodat tőlem szorultságom napján; hajlítsd hozzám füledet, amely napon felkiáltok, gyorsan hallgass meg!
Hide not Thou Thy face from me, In a day of mine adversity, Incline unto me Thine ear, In the day I call, haste, answer me.
3 Mert füstben enyésztek el napjaim, és csontjaim átizzottak mint égéstől.
For consumed in smoke have been my days, And my bones as a fire-brand have burned.
4 Megveretett, mint a fű, úgy hogy elszáradt a szívem; bizony, elfeledtem megenni kenyeremet.
Smitten as the herb, and withered, is my heart, For I have forgotten to eat my bread.
5 Nyögésem hangjától odatapadt csontom húsomhoz.
From the voice of my sighing Hath my bone cleaved to my flesh.
6 Hasonlítok a puszta pelikánjához, olyan lettem, mint kuvik a romokban.
I have been like to a pelican of the wilderness, I have been as an owl of the dry places.
7 Virrasztottam s olyan lettem, mint magános madár a háztetőn.
I have watched, and I am As a bird alone on the roof.
8 Egész nap gyaláztak ellenségeim; az ellenem tombolók reám esküdtek.
All the day mine enemies reproached me, Those mad at me have sworn against me.
9 Mert hamut kenyér gyanánt ettem, s italomat sírással elegyítettem:
Because ashes as bread I have eaten, And my drink with weeping have mingled,
10 indulatod és haragod miatt, mert felkaptál és elhajítottál.
From Thine indignation and Thy wrath, For Thou hast lifted me up, And dost cast me down.
11 Napjaim akár a megnyúlt árnyék, és én elszáradok, mint a fű,
My days as a shadow [are] stretched out, And I — as the herb I am withered.
12 De te, Örökkévaló, örökké trónolsz, s neved nemzedékig meg nemzedékig tart.
And Thou, O Jehovah, to the age abidest, And Thy memorial to all generations.
13 Te majd felkelsz, irgalmazol Cziónnak, mert ideje, hogy kegyelmezz neki, mert eljött a határidő;
Thou — Thou risest — Thou pitiest Zion, For the time to favour her, For the appointed time hath come.
14 mert szolgáid kedvelik a köveit és porát kegyelik.
For Thy servants have been pleased with her stones, And her dust they favour.
15 S majd félik a nemzetek az Örökkévaló nevét, s mind a föld királyai dicsőségedet;
And nations fear the name of Jehovah, And all kings of the earth Thine honour,
16 mert megépítette az Örökkévaló Cziónt, megjelent az ő dicsőségében.
For Jehovah hath builded Zion, He hath been seen in His honour,
17 Odafordult a hontalanok imájához, s nem vetette meg imádságukat.
He turned unto the prayer of the destitute, And He hath not despised their prayer.
18 Fölíratik ez az utóbbi nemzedék számára, s a megteremtendő nép majd dícséri Jáht:
This is written for a later generation, And the people created do praise Jah.
19 hogy letekintett szent magasságából, az Örökkévaló az égből a földre nézett,
For He hath looked From the high place of His sanctuary. Jehovah from heaven unto earth looked attentively,
20 hogy meghallgassa a fogolynak jajgatását, hogy megoldozza a halál fiait;
To hear the groan of the prisoner, To loose sons of death,
21 hogy hirdessék Cziónban az Örökkévaló nevét és dícséretét Jeruzsálemben,
To declare in Zion the name of Jehovah, And His praise in Jerusalem,
22 mikor népek gyűlnek együvé és királyságok, hogy szolgálják az Örökkévalót.
In the peoples being gathered together, And the kingdoms — to serve Jehovah.
23 Megsanyargatta az úton erőmet, megrövidítette napjaimat.
He hath humbled in the way my power, He hath shortened my days.
24 Azt mondom: Istenem, el ne ragadj napjaim felében, nemzedéken meg nemzedékeken át a te éveid!
I say, 'My God, take me not up in the midst of my days,' Through all generations [are] Thine years.
25 Hajdanában alapítottad a földet s kezeid műve az ég;
Beforetime the earth Thou didst found, And the work of Thy hands [are] the heavens.
26 ők elvesznek, de te megállasz, s mindannyian mint a ruha elkopnak: mint az öltözetet váltod őket, s ők elváltoznak.
They — They perish, and Thou remainest, And all of them as a garment become old, As clothing Thou changest them, And they are changed.
27 De te ugyanaz vagy, és éveidnek nincsen vége.
And Thou [art] the same, and Thine years are not finished.
28 Szolgáid fiai lakni fognak s magzatjuk megszilárdul előtted.
The sons of Thy servants do continue, And their seed before Thee is established!
