Zsoltárok 102
1 Imádság, egy szegény számára, midőn ellankad és az Örökkévaló előtt kiönti panaszát. Örökkévaló, halljad imámat, s fohászkodásom jusson hozzád!
A Prayer for the Humbled One when he is about to faint, and, before Yahweh, poureth out his grief. O Yahweh, hear thou my prayer, and let, my cry for help, unto thee, enter in.
2 Ne rejtsd el arczodat tőlem szorultságom napján; hajlítsd hozzám füledet, amely napon felkiáltok, gyorsan hallgass meg!
Do not hide thy face from me, In the day when I am in distress, —Bend down unto me thine ear, In the day when I call, speedily answer me.
3 Mert füstben enyésztek el napjaim, és csontjaim átizzottak mint égéstől.
For, consumed in smoke, are my days, And, my bones, like a burning mass, are scorched through;
4 Megveretett, mint a fű, úgy hogy elszáradt a szívem; bizony, elfeledtem megenni kenyeremet.
Smitten like herbage, so is my heart dried up, For I have forgotten to eat my food.
5 Nyögésem hangjától odatapadt csontom húsomhoz.
At the noise of my groaning, my bone, hath cleaved, to my flesh:
6 Hasonlítok a puszta pelikánjához, olyan lettem, mint kuvik a romokban.
I am like the pelican of the desert, I have become as an owl among ruins.
7 Virrasztottam s olyan lettem, mint magános madár a háztetőn.
I have watched and am become, Like a bird sitting alone upon a housetop.
8 Egész nap gyaláztak ellenségeim; az ellenem tombolók reám esküdtek.
All the day, have mine enemies, reproached me, And, they who are mad against me, by me, have sworn.
9 Mert hamut kenyér gyanánt ettem, s italomat sírással elegyítettem:
For, ashes—like bread, have I eaten, And, my drink—with my tears, have I mingled;
10 indulatod és haragod miatt, mert felkaptál és elhajítottál.
Because of thine indignation and thy wrath, For thou hast lifted me up, and cast me down.
11 Napjaim akár a megnyúlt árnyék, és én elszáradok, mint a fű,
My days, are like a shadow extended, And, I, as green herbage, do wither.
12 De te, Örökkévaló, örökké trónolsz, s neved nemzedékig meg nemzedékig tart.
But, thou, O Yahweh, age-abidingly wilt remain, And the memorial of thee, to generation after generation.
13 Te majd felkelsz, irgalmazol Cziónnak, mert ideje, hogy kegyelmezz neki, mert eljött a határidő;
Thou, wilt arise, wilt have compassion upon Zion, Surely it is time to favour her, Surely the time appointed, hath come;
14 mert szolgáid kedvelik a köveit és porát kegyelik.
Seeing that thy servants, take pleasure, in her stones, And, her dust, they favour:
15 S majd félik a nemzetek az Örökkévaló nevét, s mind a föld királyai dicsőségedet;
That the nations may revere thy Name, O Yahweh, And all the kings of the earth, thy glory.
16 mert megépítette az Örökkévaló Cziónt, megjelent az ő dicsőségében.
When Yahweh, hath built up, Zion, Hath appeared in his glory;
17 Odafordult a hontalanok imájához, s nem vetette meg imádságukat.
Hath turned towards the prayer of the destitute, And not despised their prayer,
18 Fölíratik ez az utóbbi nemzedék számára, s a megteremtendő nép majd dícséri Jáht:
This, shall be written, for a later generation, And, a people to be created, will give praise unto Yah: —
19 hogy letekintett szent magasságából, az Örökkévaló az égből a földre nézett,
That he looked down, out of his holy height, Yahweh, from the heavens unto the earth, directed his gaze; —
20 hogy meghallgassa a fogolynak jajgatását, hogy megoldozza a halál fiait;
To hear the groaning of the prisoner, To set free, them who were appointed to death.
21 hogy hirdessék Cziónban az Örökkévaló nevét és dícséretét Jeruzsálemben,
To the end the Name of Yahweh, might be celebrated in Zion, And his praise in Jerusalem:
22 mikor népek gyűlnek együvé és királyságok, hogy szolgálják az Örökkévalót.
When the peoples, gather themselves together, And the kingdoms, to serve Yahweh.
23 Megsanyargatta az úton erőmet, megrövidítette napjaimat.
He hath prostrated, in the way, my strength, —He hath shortened my days.
24 Azt mondom: Istenem, el ne ragadj napjaim felében, nemzedéken meg nemzedékeken át a te éveid!
I said, O my GOD, do not remove me in the midst of my days, Throughout the generation of generations, are thy years;
25 Hajdanában alapítottad a földet s kezeid műve az ég;
Of old—the earth, thou didst found, And, the work of thy hands, are the heavens;
26 ők elvesznek, de te megállasz, s mindannyian mint a ruha elkopnak: mint az öltözetet váltod őket, s ők elváltoznak.
They, shall perish, But, thou, wilt abide; And, they all, like a garment, shall fall in pieces, As a vesture, wilt thou change them and they shall vanish;
27 De te ugyanaz vagy, és éveidnek nincsen vége.
But, thou, art, the same, —And, thy years, shall have no end:
28 Szolgáid fiai lakni fognak s magzatjuk megszilárdul előtted.
The children of thy servants, shall continue, —And, their seed, before thee, be established.
