Zsoltárok 10
1 Miért, Örökkévaló, állsz távolban, elhúzódol az inség idejében?
Herre, hvi träder du så långt ifrå fördöljer dig i nödenes tid?
2 A gonoszok gőgje által ég a szegény; fogassanak el a fondorlatokban, melyeket kigondoltak.
Så länge den ogudaktige öfverhandena hafver, måste den elände lida; de hålla med hvarannan, och upptänka arga list.
3 Mert dicsekedett a gonosz lelkének vágyával, s a nyerészkedő áldotta, káromolta az Örökkévalót.
Ty den ogudaktige berömmer sig af sitt sjelfsvåld; och den giruge välsignar sig, och lastar Herran.
4 A gonosz – gőgje szerint: Nem kér számon, nincs Isten – mind az ő gondolatai.
Den ogudaktige är så stolt och vred, att han frågar efter ingen; uti alla sina tankar håller han Gud för intet.
5 Sikerülnek az útjai minden időben; magasan vannak ítéleteid, messze tőle; mind a szorongatói – mibe sem veszi.
Han håller fram med det han förehafver; dine domar äro fjerran ifrå honom; han handlar högmodeliga med alla sina fiendar.
6 Azt mondta szivében: Nem tántorodom, nemzedékre meg nemzedékre nem leszek bajban!
Han säger i sitt hjerta: Jag varder aldrig omstött; det skall ingen nöd hafva i evig tid.
7 Átokkal tele a szája, meg csalásokkal és elnyomással, nyelve alatt baj és jogtalanság.
Hans mun är full med bannor, falskhet och bedrägeri; hans tunga kommer mödo och arbete åstad.
8 Ott ül tanyáknak lelőkelyén, hogy rejtekben ölje meg az ártatlant, szemei a nyomorúságost kémlelik.
Han sitter i försåt i gårdomen; han dräper de oskyldiga hemliga; hans ögon vakta efter de fattiga.
9 Leselkedik a rejtekben, mint oroszlán a sűrűjében; leselkedik, hogy megragadja a szegényt; megragadja a szegényt, midőn hálójába húzza.
Han vaktar i hemlig rum, såsom ett lejon i kulone; han vaktar efter, att han må gripa den elända; och han griper honom, då han drager honom i sitt nät.
10 Lehajlik, leguggol, és ereje által elesnek a nyomorúságosak.
Han förkrossar och nedertrycker, och till jordena slår den fattiga med våld.
11 Azt mondta szívében: Elfelejtette Isten, elrejtette arczát, nem látta soha.
Han säger i sitt hjerta: Gud hafver förgätit det; han hafver bortdolt sitt ansigte, han ser det aldrig.
12 Kelj föl, Örökkévaló, Isten, emeld föl kezedet, ne felejtkezzél meg az alázatosakról!
Statt upp, Herre Gud; upphäf dina hand; förgät icke den elända.
13 Miért káromolta Istent a gonosz, azt mondta szívében: nem kérsz számon?
Hvi skall den ogudaktige försmäda Gud, och i sitt hjerta säga: Du sköter der intet om?
14 Láttad! Mert te nézed a bajt és a bosszantást, hogy kezedbe vegyed; reád hagyja magát a nyomorúságos, árvának te vagy segítője.
Du ser det ju; förty du skådar vedermödo och jämmer, det står i dina händer; de fattige befalla det dig; du äst de faderlösas hjelpare.
15 Törd meg karját a gonosznak, a rossznak keressed gonoszságát, ne találjad.
Bryt sönder dens ogudaktigas arm, och besök det onda; så skall man hans ogudaktiga väsende intet mer finna.
16 Az Örökkévaló király mindörökre, országából kivesznek a nemzetek.
Herren är Konung alltid och evinnerliga; Hedningarna måste förgås utu hans land.
17 Az alázatosak vágyát meghallottad, Örökkévaló, megszilárdítod szívüket, figyelteted füledet;
De fattigas trängtan hörer du, Herre; deras hjerta är visst, att ditt öra aktar deruppå;
18 hogy jogát szerezzed árvának és elnyomottnak, hogy többé már ne erőszakoskodjék a földi halandó.
Att du skaffar dem faderlösa och fattiga rätt; att menniskan icke mer skall högmodas på jordene.
