Zsoltárok 10
1 Miért, Örökkévaló, állsz távolban, elhúzódol az inség idejében?
Herre, kvi stend du so langt undan, held deg løynd dei tider me er i trengd?
2 A gonoszok gőgje által ég a szegény; fogassanak el a fondorlatokban, melyeket kigondoltak.
Ved ovmodet hjå dei ugudlege illhugast den arme; lat deim vert fanga i dei meinråder dei hev tenkt upp!
3 Mert dicsekedett a gonosz lelkének vágyával, s a nyerészkedő áldotta, káromolta az Örökkévalót.
For den ugudlege rosar det hans sjæl lyster, og den vinnekjære byd farvel og spottar Herren.
4 A gonosz – gőgje szerint: Nem kér számon, nincs Isten – mind az ő gondolatai.
Den ugudlege set nosi høgt og segjer: «Han heimsøkjer ikkje. Det er ingen Gud til!» det er alle hans tankar.
5 Sikerülnek az útjai minden időben; magasan vannak ítéleteid, messze tőle; mind a szorongatói – mibe sem veszi.
Hans vegar lukkast alle tider; langt burte frå honom i det høge er dine domar; alle sine motstandarar - deim blæs han åt.
6 Azt mondta szivében: Nem tántorodom, nemzedékre meg nemzedékre nem leszek bajban!
Han segjer i sitt hjarta: «Eg skal ikkje verta rikka, frå ættled til ættled kjem eg ikkje i ulukka.»
7 Átokkal tele a szája, meg csalásokkal és elnyomással, nyelve alatt baj és jogtalanság.
Hans munn er full av forbanning og av svik og vald; under hans tunga er tjon og ulukka.
8 Ott ül tanyáknak lelőkelyén, hogy rejtekben ölje meg az ártatlant, szemei a nyomorúságost kémlelik.
Han ligg på lur ved gardarne, på løynlege stader myrder han den uskuldige, hans augo spæjar etter den verjelause.
9 Leselkedik a rejtekben, mint oroszlán a sűrűjében; leselkedik, hogy megragadja a szegényt; megragadja a szegényt, midőn hálójába húzza.
Han lurer i løyne som løva i si kjørr, han lurer etter å gripa den arme; han grip den arme, med di han dreg honom i sitt garn.
10 Lehajlik, leguggol, és ereje által elesnek a nyomorúságosak.
Han luter seg, duvar seg ned, og dei verjelause fell for hans sterke klør.
11 Azt mondta szívében: Elfelejtette Isten, elrejtette arczát, nem látta soha.
Han segjer i sitt hjarta: «Gud hev gløymt det, han hev løynt sitt andlit, han ser det aldri.»
12 Kelj föl, Örökkévaló, Isten, emeld föl kezedet, ne felejtkezzél meg az alázatosakról!
Statt upp, Herre! Gud, lyft upp di hand, gløym ikkje dei arme!
13 Miért káromolta Istent a gonosz, azt mondta szívében: nem kérsz számon?
Kvi skal den ugudlege vanvyrda Gud og segja i sitt hjarta: «Du heimsøkjer ikkje?»
14 Láttad! Mert te nézed a bajt és a bosszantást, hogy kezedbe vegyed; reád hagyja magát a nyomorúságos, árvának te vagy segítője.
Du hev set det; for du skodar naud og hjartesorg til å leggja deim i di hand; til deg yvergjev den verjelause si sak, du er ein hjelpar for dei farlause.
15 Törd meg karját a gonosznak, a rossznak keressed gonoszságát, ne találjad.
Slå armen sund på den ugudlege, og den vonde - heimsøk hans gudløysa, so du ikkje finn honom meir!
16 Az Örökkévaló király mindörökre, országából kivesznek a nemzetek.
Herren er konge æveleg og alltid heidningarne er øydde ut or hans land.
17 Az alázatosak vágyát meghallottad, Örökkévaló, megszilárdítod szívüket, figyelteted füledet;
Herre, du hev høyrt ynskjet frå dei arme, du styrkjer deira hjarta, du vender øyra ditt til,
18 hogy jogát szerezzed árvának és elnyomottnak, hogy többé már ne erőszakoskodjék a földi halandó.
so du gjev den farlause og nedtyngde sin rett. Ikkje lenger skal menneskjet som er av jordi halda fram med å skræma.
