Zsoltárok 10
1 Miért, Örökkévaló, állsz távolban, elhúzódol az inség idejében?
Ut quid, Domine, recessisti longe; despicis in opportunitatibus, in tribulatione?
2 A gonoszok gőgje által ég a szegény; fogassanak el a fondorlatokban, melyeket kigondoltak.
Dum superbit impius, incenditur pauper: comprehenduntur in consiliis quibus cogitant.
3 Mert dicsekedett a gonosz lelkének vágyával, s a nyerészkedő áldotta, káromolta az Örökkévalót.
Quoniam laudatur peccator in desideriis animæ suæ, et iniquus benedicitur.
4 A gonosz – gőgje szerint: Nem kér számon, nincs Isten – mind az ő gondolatai.
Exacerbavit Dominum peccator: secundum multitudinem iræ suæ, non quæret.
5 Sikerülnek az útjai minden időben; magasan vannak ítéleteid, messze tőle; mind a szorongatói – mibe sem veszi.
Non est Deus in conspectu ejus; inquinatæ sunt viæ illius in omni tempore. Auferuntur judicia tua a facie ejus; omnium inimicorum suorum dominabitur.
6 Azt mondta szivében: Nem tántorodom, nemzedékre meg nemzedékre nem leszek bajban!
Dixit enim in corde suo: Non movebor a generatione in generationem, sine malo.
7 Átokkal tele a szája, meg csalásokkal és elnyomással, nyelve alatt baj és jogtalanság.
Cujus maledictione os plenum est, et amaritudine, et dolo; sub lingua ejus labor et dolor.
8 Ott ül tanyáknak lelőkelyén, hogy rejtekben ölje meg az ártatlant, szemei a nyomorúságost kémlelik.
Sedet in insidiis cum divitibus in occultis, ut interficiat innocentem.
9 Leselkedik a rejtekben, mint oroszlán a sűrűjében; leselkedik, hogy megragadja a szegényt; megragadja a szegényt, midőn hálójába húzza.
Oculi ejus in pauperem respiciunt; insidiatur in abscondito, quasi leo in spelunca sua. Insidiatur ut rapiat pauperem; rapere pauperem dum attrahit eum.
10 Lehajlik, leguggol, és ereje által elesnek a nyomorúságosak.
In laqueo suo humiliabit eum; inclinabit se, et cadet cum dominatus fuerit pauperum.
11 Azt mondta szívében: Elfelejtette Isten, elrejtette arczát, nem látta soha.
Dixit enim in corde suo: Oblitus est Deus; avertit faciem suam, ne videat in finem.
12 Kelj föl, Örökkévaló, Isten, emeld föl kezedet, ne felejtkezzél meg az alázatosakról!
Exsurge, Domine Deus, exaltetur manus tua; ne obliviscaris pauperum.
13 Miért káromolta Istent a gonosz, azt mondta szívében: nem kérsz számon?
Propter quid irritavit impius Deum? dixit enim in corde suo: Non requiret.
14 Láttad! Mert te nézed a bajt és a bosszantást, hogy kezedbe vegyed; reád hagyja magát a nyomorúságos, árvának te vagy segítője.
Vides, quoniam tu laborem et dolorem consideras, ut tradas eos in manus tuas. Tibi derelictus est pauper; orphano tu eris adjutor.
15 Törd meg karját a gonosznak, a rossznak keressed gonoszságát, ne találjad.
Contere brachium peccatoris et maligni; quæretur peccatum illius, et non invenietur.
16 Az Örökkévaló király mindörökre, országából kivesznek a nemzetek.
Dominus regnabit in æternum, et in sæculum sæculi; peribitis, gentes, de terra illius.
17 Az alázatosak vágyát meghallottad, Örökkévaló, megszilárdítod szívüket, figyelteted füledet;
Desiderium pauperum exaudivit Dominus; præparationem cordis eorum audivit auris tua:
18 hogy jogát szerezzed árvának és elnyomottnak, hogy többé már ne erőszakoskodjék a földi halandó.
judicare pupillo et humili, ut non apponat ultra magnificare se homo super terram.]
