< Zsoltárok 10 >
1 Miért, Örökkévaló, állsz távolban, elhúzódol az inség idejében?
2 A gonoszok gőgje által ég a szegény; fogassanak el a fondorlatokban, melyeket kigondoltak.
3 Mert dicsekedett a gonosz lelkének vágyával, s a nyerészkedő áldotta, káromolta az Örökkévalót.
4 A gonosz – gőgje szerint: Nem kér számon, nincs Isten – mind az ő gondolatai.
5 Sikerülnek az útjai minden időben; magasan vannak ítéleteid, messze tőle; mind a szorongatói – mibe sem veszi.
6 Azt mondta szivében: Nem tántorodom, nemzedékre meg nemzedékre nem leszek bajban!
7 Átokkal tele a szája, meg csalásokkal és elnyomással, nyelve alatt baj és jogtalanság.
8 Ott ül tanyáknak lelőkelyén, hogy rejtekben ölje meg az ártatlant, szemei a nyomorúságost kémlelik.
9 Leselkedik a rejtekben, mint oroszlán a sűrűjében; leselkedik, hogy megragadja a szegényt; megragadja a szegényt, midőn hálójába húzza.
10 Lehajlik, leguggol, és ereje által elesnek a nyomorúságosak.
11 Azt mondta szívében: Elfelejtette Isten, elrejtette arczát, nem látta soha.
12 Kelj föl, Örökkévaló, Isten, emeld föl kezedet, ne felejtkezzél meg az alázatosakról!
13 Miért káromolta Istent a gonosz, azt mondta szívében: nem kérsz számon?
14 Láttad! Mert te nézed a bajt és a bosszantást, hogy kezedbe vegyed; reád hagyja magát a nyomorúságos, árvának te vagy segítője.
15 Törd meg karját a gonosznak, a rossznak keressed gonoszságát, ne találjad.
16 Az Örökkévaló király mindörökre, országából kivesznek a nemzetek.
17 Az alázatosak vágyát meghallottad, Örökkévaló, megszilárdítod szívüket, figyelteted füledet;
18 hogy jogát szerezzed árvának és elnyomottnak, hogy többé már ne erőszakoskodjék a földi halandó.