< 4 Mózes 4 >

1 És szólt az Örökkévaló Mózeshez meg Áronhoz, mondván;
主はまたモーセとアロンに言われた、
2 Vedd föl Kehosz fiainak összegét Lévi fiai közül, családjaik szerint, atyáik háza szerint,
「レビの子たちのうちから、コハテの子たちの総数を、その氏族により、その父祖の家にしたがって調べ、
3 harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindazt, aki hadba jön, hogy végezzen munkát a gyülekezés sátorában.
三十歳以上五十歳以下で、務につき、会見の幕屋で働くことのできる者を、ことごとく数えなさい。
4 Ez Kehosz fiainak szolgálata a gyülekezés sátorában: A szentek szentje.
コハテの子たちの、会見の幕屋の務は、いと聖なる物にかかわるものであって、次のとおりである。
5 Jöjjön pedig Áron és fiai, midőn indul a tábor, és vegyék le a takaró függönyt és takarják be vele a bizonyság ládáját.
すなわち、宿営の進む時に、アロンとその子たちとは、まず、はいって、隔ての垂幕を取りおろし、それをもって、あかしの箱をおおい、
6 Tegyenek rá táchásbőrtakarót és terítsenek rá egészen kék bíbor ruhát felülről és tegyék bele rúdjait.
その上に、じゅごんの皮のおおいを施し、またその上に総青色の布をうちかけ、環にさおをさし入れる。
7 És az asztalra, melyen az Isten színe elé való kenyér van, terítsenek kék bíbor ruhát és tegyék rá a tálakat, a csészéket, a kancsókat és az italáldozathoz való kannákat; az örök kenyér pedig rajta legyen.
また供えのパンの机の上には、青色の布をうちかけ、その上に、さら、乳香を盛る杯、鉢、および灌祭の瓶を並べ、また絶やさず供えるパンを置き、
8 És terítsenek azokra karmazsin ruhát, takarják be azt táchásbőrtakaróval és tegyék bele rúdjait.
緋色の布をその上にうちかけ、じゅごんの皮のおおいをもって、これをおおい、さおをさし入れる。
9 Azután vegyenek kék bíbor ruhát és takarják be a világításra való lámpát, mécseit, hamvvevőit és serpenyőit, meg minden olajos edényeit, amelyekkel szolgálatát végzik.
また青色の布を取って、燭台とそのともし火ざら、芯切りばさみ、芯取りざら、およびそれに用いるもろもろの油の器をおおい、
10 Tegyék azt és minden edényeit a táchásbőrtakaróba és tegyék a póznára.
じゅごんの皮のおおいのうちに、燭台とそのもろもろの器をいれて、担架に載せる。
11 És az arany oltárra terítselek kék bíbor ruhát és födjék be táchásbőrtakaróval, azután tegyék bele rúdjait.
また、金の祭壇の上に青色の布をうちかけ、じゅごんの皮のおおいで、これをおおい、そのさおをさし入れる。
12 Vegyék mind a szolgálati edényeket, melyekkel szolgálatot végeznek a szentélyben, tegyék kék bíbor ruhába és takarják be azokat táchásbőrtakaróval, azután tegyék a póznára.
また聖所の務に用いる務の器をみな取り、青色の布に包み、じゅごんの皮のおおいで、これをおおって、担架に載せる。
13 Tisztítsák meg az oltárt a hamutól és terítsenek rá piros bíbor ruhát.
また祭壇の灰を取り去って、紫の布をその祭壇の上にうちかけ、
14 És tegyék rá minden edényeit, a melyekkel szolgálatot végeznek rajta: a serpenyőket, a villákat, a lapátokat és a medencéket, az oltár minden edényeit, és terítsenek rá táchásbőrtakarót, azután tegyék bele rúdjait.
その上に、務をするのに用いるもろもろの器、すなわち、火ざら、肉さし、十能、鉢、および祭壇のすべての器を載せ、またその上に、じゅごんの皮のおおいをうちかけ、そしてさおをさし入れる。
15 Midőn végzett Áron és fiai azzal, hogy betakarják a szentélyt és a szentély minden edényeit a tábor indulásakor, akkor azután jöjjenek Kehosz fiai, hogy vigyék, de ne nyúljanak a szentélyhez, hogy meg ne haljanak. Ez Kehosz fiainak vinnivalója a gyülekezés sátorában.
宿営の進むとき、アロンとその子たちとが、聖所と聖所のすべての器をおおうことを終ったならば、その後コハテの子たちは、それを運ぶために、はいってこなければならない。しかし、彼らは聖なる物に触れてはならない。触れると死ぬであろう。会見の幕屋のうちの、これらの物は、コハテの子たちが運ぶものである。
16 Eleázárnak, Áron fiának felügyelete pedig, a világító olaj, a fűszeres füstölőszer, az állandó ételáldozat és a kenetolaj; az egész hajlék felügyelete és mindené, ami benne van, mind a szentély, mind az edényei.
祭司アロンの子エレアザルは、ともし油、香ばしい薫香、絶やさず供える素祭および注ぎ油をつかさどり、また幕屋の全体と、そのうちにあるすべての聖なる物、およびその所のもろもろの器をつかさどらなければならない」。
17 És szólt az Örökkévaló Mózeshez meg Áronhoz, mondván:
主はまた、モーセとアロンに言われた、
18 Ne engedjétek kipusztulni Kehosz családjainak törzsét a leviták közül.
「あなたがたはコハテびとの一族を、レビびとのうちから絶えさせてはならない。
19 Ezt tegyétek velük, hogy életben maradjanak és meg ne haljanak, midőn odalépnek a szentek szentjéhez: Áron és fiai menjenek be és helyezzék el őket, mindegyiket a maga szolgálatához és vinnivalójához.
彼らがいと聖なる物に近づく時、死なないで、命を保つために、このようにしなさい、すなわち、アロンとその子たちが、まず、はいり、彼らをおのおのその働きにつかせ、そのになうべきものを取らせなさい。
20 De be ne menjenek, hogy lássák, mikor befedik a szentélyt és meghalnának.
しかし、彼らは、はいって、ひと目でも聖なる物を見てはならない。見るならば死ぬであろう」。
21 És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván:
主はまたモーセに言われた、
22 Vedd föl Gérsón fiainak összegét, az övékét is atyáik háza szerint, családjaik szerint.
「あなたはまたゲルションの子たちの総数を、その父祖の家により、その氏族にしたがって調べ、
23 Harminc évestől fölfelé egész ötven évesig számláld meg őket; mindazt, aki jön a hadban szolgálni, hogy végezzen szolgálatot a gyülekezés sátorában.
三十歳以上五十歳以下で、務につき、会見の幕屋で働くことのできる者を、ことごとく数えなさい。
24 Ez a gérsuniták családjainak szolgálata, szolgálat és vinnivaló.
ゲルションびとの氏族の務として働くことと、運ぶ物とは次のとおりである。
25 Vigyék pedig a hajlék szőnyegeit, a gyülekezés sátorát, takaróját és a táchásbőrtakarót, mely rajta van felülről, meg a gyülekezés sátora bejáratának takaróját;
すなわち、彼らは幕屋の幕、会見の幕屋およびそのおおいと、その上のじゅごんの皮のおおい、ならびに会見の幕屋の入口のとばりを運び、
26 az udvar függönyeit, az udvar kapu bejáratának takaróját, mely a hajlék és az oltár körül van, és köteleiket, minden szolgálati edényeiket, és mindazt, amit velük tenni kell, végezzék el.
また庭のあげばり、および幕屋と祭壇のまわりの庭の門の入口のとばりと、そのひも、ならびにそれに用いるすべての器を運ばなければならない。そして彼らはすべてこれらのものについての働きをしなければならない。
27 Áron és fiainak parancsa szerint legyen a gérsuniták fiainak minden szolgálata, minden vinnivalójuk és minden, szolgálatuk szerint; és bízzátok rájuk őrizet gyanánt minden vinnivalójukat.
ゲルションびとの子たちのすべての務、すなわち、その運ぶことと、働くこととは、すべてアロンとその子たちの命に従わなければならない。あなたがたは彼らにすべてその運ぶべき物を定めて、これを守らせなければならない。
28 Ez a gérsuniták fiai családjainak szolgálata a gyülekezés sátorában; őrizetük pedig Itámár, Áron, a pap fiának felügyelete alatt van.
これはすなわちゲルションびとの子たちの氏族が、会見の幕屋でする働きであって、彼らの務は祭司アロンの子イタマルの指揮のもとにおかなければならない。
29 Merori fiait, családjaik szerint, atyáik háza szerint számláld meg őket.
メラリの子たちをもまたあなたはその氏族により、その祖父の家にしたがって調べ、
30 Harminc évestől fölfelé egész ötven évesig számláld meg őket, mindazt, aki hadba jön, hogy végezze a gyülekezés sátorának szolgálatát.
三十歳以上五十歳以下で、務につき、会見の幕屋の働きをすることのできる者を、ことごとく数えなさい。
31 Ez az ő vinnivalójuk őrizete, minden szolgálatuk szerint, a gyülekezés sátorában: a hajlék deszkái, tolózárai, oszlopai és talpai;
彼らが会見の幕屋でするすべての務にしたがって、その運ぶ責任のある物は次のとおりである。すなわち、幕屋の枠、その横木、その柱、その座、
32 az udvar oszlopai körös-körül, talpaik, szögeik és köteleik, minden edényeik és minden szolgálatukhoz tartozó; név szerint számláljátok meg az ő vinnivalójuk őrizetének edényeit.
庭のまわりの柱、その座、その釘、そのひも、またそのすべての器、およびそれに用いるすべてのものである。あなたがたは彼らが運ぶ責任のある器を、その名によって割り当てなければならない。
33 Ez a Merori fiai családjainak szolgálata, minden szolgálatuk szerint a gyülekezés sátrában; Itámár, Áron, a pap fiának felügyelete alatt.
これはすなわちメラリの子たちの氏族の働きであって、彼らは祭司アロンの子イタマルの指揮のもとに、会見の幕屋で、このすべての働きをしなければならない」。
34 És megszámlálta Mózes és Áron, meg a község fejedelmei Kehosz fiait, családjaik szerint és atyáik háza szerint,
そこでモーセとアロン、および会衆のつかさたちは、コハテの子たちをその氏族により、その父祖の家にしたがって調べ、
35 harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindazt, aki hadba jön szolgálatra a gyülekezés sátorában.
三十歳以上五十歳以下で、務につき、会見の幕屋で働くことのできる者を、ことごとく数えたが、
36 És voltak megszámláltjaik családjaik szerint kétezer és hétszázötven.
その氏族にしたがって数えられた者は二千七百五十人であった。
37 Ezek a kehosziták családjainak megszámláltjai; mindaz, aki szolgál a gyülekezés sátrában akiket megszámlált Mózes és Áron, az Örökkévaló parancsára Mózes által.
これはすなわち、コハテびとの氏族の数えられた者で、すべて会見の幕屋で働くことのできる者であった。モーセとアロンが、主のモーセによって命じられたところにしたがって数えたのである。
38 Gérsón fiainak megszámláltjai pedig, családjaik szerint és atyáik háza szerint,
またゲルションの子たちを、その氏族により、その父祖の家にしたがって調べ、
39 harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindaz, aki hadba jön szolgálatra a gyülekezés sátorában.
三十歳以上五十歳以下で、務につき、会見の幕屋で働くことのできる者を、ことごとく数えたが、
40 és voltak megszámláltjaik családjaik szerint, atyáik háza szerint: kétezer és hatszázharminc.
その氏族により、その父祖の家にしたがって数えられた者は二千六百三十人であった。
41 Ezek Gérsón fiai családjainak megszámláltjai, mindaz, aki szolgál a gyülekezés sátorában, akiket megszámlált Mózes és Áron az Örökkévaló parancsára.
これはすなわち、ゲルションの子たちの氏族の数えられた者で、すべて会見の幕屋で働くことのできる者であった。モーセとアロンが、主の命にしたがって数えたのである。
42 Merori fiai családjainak megszámláltjai családjaik szerint, atyáik háza szerint,
またメラリの子たちの氏族を、その氏族により、その父祖の家にしたがって調べ、
43 harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindaz, aki hadba jön szolgálatra a gyülekezés sátrában,
三十歳以上五十歳以下で、務につき、会見の幕屋で働くことのできる者を、ことごとく数えたが、
44 és voltak megszámláltjaik családjaik szerint: háromezer és kétszáz.
その氏族にしたがって数えられた者は三千二百人であった。
45 Ezek Merori fiai családjainak megszámláltjai, akiket megszámlált Mózes és Áron az Örökkévaló parancsára Mózes által.
これはすなわち、メラリの子たちの氏族の数えられた者で、モーセとアロンが、主のモーセによって命じられたところにしたがって数えたのである。
46 Mind a megszámláltak, akiket megszámlált Mózes és Áron, meg Izrael fejedelmei, a leviták, családjaik szerint, atyáik háza szerint,
モーセとアロン、およびイスラエルのつかさたちは、レビびとを、その氏族により、その父祖の家にしたがって調べ、
47 harminc évestől fölfelé egész ötven évesig, mindaz, aki jön, hogy végezze a szolgálat dolgát és a tehervivés dolgát a gyülekezés sátorában –
三十歳以上五十歳以下で、会見の幕屋にはいって務の働きをし、また、運ぶ働きをする者を、ことごとく数えたが、
48 az ő megszámláltjaik voltak: nyolcezer és ötszáznyolcvan.
その数えられた者は八千五百八十人であった。
49 Az Örökkévaló parancsára rendelte őket Mózes által, mindegyiket a maga szolgálatára és vinnivalójára, és pedig megszámláltjait, amint parancsolta az Örökkévaló Mózesnek.
彼らは主の命により、モーセによって任じられ、おのおのその働きにつき、かつその運ぶところを受け持った。こうして彼らは主のモーセに命じられたように数えられたのである。

< 4 Mózes 4 >