Nehemiás 4
1 És volt, midőn meghallotta Szanballát, hogy mi építjük a falat, bosszantotta ez őt, nagyon haragudott és gúnyolódott a zsidókon.
A kad èu Sanavalat da zidamo zid, razgnjevi se i rasrdi se vrlo, i rugaše se Jevrejima,
2 És szólt testvérei és Sómrón hada előtt és mondta: Mit művelnek a nyomorult zsidók? Vajon hagyják-e őket, vajon áldozni fognak-e? vajon elvégezik-e e napon, vajon fölélesztik-e a köveket a porhalmazokból, holott azok elégetvék.
I govoraše pred braæom svojom i vojnicima Samarijskim: šta rade ti nemoæni Judejci? hoæemo li ih ostaviti? hoæe li prinositi žrtve? hoæe li sada svršiti? eda li æe u život povratiti iz praha kamenje spaljeno?
3 Az ammóni Tóbija pedig mellette volt és mondta: Az is, a mit építenek – ha fölmegy rá egy róka, áttöri kőfalukat.
A Tovija Amonac koji bijaše uza nj reèe: neka zidaju; da lisica doðe, provaliæe kameni zid njihov.
4 Halljad, Istenünk, hogy csúffá lettünk és hárítsd vissza gyalázásukat fejükre s tegyed őket prédává fogságnak országában;
Èuj, Bože naš, kako nas preziru; obrati rug njihov na njihovu glavu, i daj da budu grabež u zemlji gdje bi robovali.
5 s ne född el bűnüket, és vétkük színed elől ne töröltessék el, mert bosszantást műveltek az építők előtt.
I ne pokrivaj bezakonja njihova, i grijeh njihov da se ne izbriše pred tobom, jer te dražiše za one koji zidaju.
6 És mi építettük a falat és összekapcsolódott az egész fal a feléig; és volt szíve a népnek, hogy dolgozzék.
I tako zidasmo zid, i sav se zid sastavi do polovine, i narod imaše volju da radi.
7 És volt, midőn hallotta Szanballát s Tóbija s az arabok s az ammóniak és az Asdódbeliek, hogy behegedt Jeruzsálem falainak sebe, hogy a rések kezdtek betömődni, ez nagyon bosszantotta őket.
A kad èu Sanavalat i Tovija i Arapi i Amonci i Azoæani da se opravlja zid Jerusalimski i da se poèelo zatvorati što je provaljeno, razgnjeviše se vrlo;
8 És összeesküdtek mindnyájan egyaránt, hogy eljönnek harcolni Jeruzsálem ellen s hogy zavart okoznak neki.
I složiše se svi zajedno da doðu i da udare na Jerusalim i da smetu.
9 És imádkoztunk a mi Istenünkhöz és őrséget állítottunk fel ellenük nappal és éjjel ő miattuk.
A mi se molismo Bogu svojemu i postavljasmo stražu prema njima dan i noæ od straha njihova.
10 És mondta Jehúda: Meggyengült a teherhordónak ereje, a por pedig sok s mi nem bírunk építeni a falon.
A Judejci rekoše: klonula je snaga nosiocima, a praha ima mnogo, ne možemo zidati zida.
11 És mondták szorongatóink: Nem tudják és nem látják, míg közibük nem rontunk s megöljük őket, hogy megszüntessük a munkát.
A naši neprijatelji rekoše: da ne doznadu i ne opaze dokle ne doðemo usred njih, pa æemo ih pobiti i prekinuti posao.
12 És volt, midőn jöttek a zsidók, a kik mellettük laktak és mondták nekünk tízszer is, minden helyről: hogy vissza kell térnetek hozzánk.
Ali doðoše Judejci koji kod njih življahu, i kazaše nam deset puta: èuvajte sva mjesta kuda se ide k nama.
13 És fölállítottam a fal mögött való térnek alsó részei felől a kopár helyeken, fölállítottam a népet családok szerint kardjaikkal, lándzsáikkal és íjaikkal.
Tada namjestih narod u nizima iza zida i na strmenima, postavih narod po porodicama s maèevima i kopljima i lukovima.
14 Megnéztem és fölkeltem és szóltam a nemeseknek és vezéreknek és a többi népnek: Ne féljetek tőlük; a nagy és félelmetes Úrra gondoljatok és harcoljátok testvéreitekért, fiaitok és leányaitokért, feleségeitek és házaitokért.
I razgledavši ustah i rekoh starješinama i glavarima i ostalom narodu: ne bojte ih se. Pomenite Gospoda velikoga i strašnoga, i bijte se za braæu svoju, za sinove svoje i kæeri svoje, za žene svoje i kuæe svoje.
15 És volt, midőn meghallották ellenségeink, hogy tudomásunkra jutott és hogy Isten meghiúsította tanácsukat, visszatértünk mindnyájunk a falhoz, kiki a munkájához.
A kad èuše neprijatelji naši da smo doznali, razbi Gospod njihovu namjeru, i mi se vratismo svi k zidu, svaki na svoj posao.
16 És volt ama naptól fogva, legényeim fele dolgozott a munkán s felerészük tartotta a lándzsákat, a pajzsokat, az íjakat és a páncélokat; a nagyok pedig mögötte voltak Jehúda egész házának.
I od tada polovina mojih momaka poslovaše, a druga polovina držaše koplja i štitove i lukove i oklope, i knezovi stajahu iza svega doma Judina.
17 A kik a falon építettek s a kik a terhet magukra rakva vitték – egyik kezével dolgozott a munkán, a másik pedig tartotta a fegyvert.
I koji zidahu i koji nošahu teret i koji tovarahu, svaki jednom rukom raðaše a u drugoj držaše koplje.
18 És a kik építettek, kinek-kinek derekára volt kötve a kardja s így építettek, a harsona fúvója pedig mellettem volt.
A koji zidahu, svaki imahu maè pripasan uz bedricu, i tako zidahu. A trubaè stajaše kod mene.
19 És szóltam a nemesekhez és a vezérekhez s a többi néphez: A munka sok s terjedelmes; mi pedig szét vagyunk szórva a falon, távol egyik a másikától.
Jer rekoh starješinama i glavarima i ostalom narodu: posao je velik i dug, i mi smo se rasuli po zidu daleko jedan od drugoga.
20 Arra a helyre, a honnan halljátok a harsona hangját, oda gyülekezzetek mi hozzánk; Istenünk harcolni fog érettünk.
Gdje èujete trubu da trubi, onamo trèite k nama; Bog naš vojevaæe za nas.
21 Mi tehát dolgoztunk a munkán, míg a felerészük tartotta a lándzsákat, hajnal feljöttétől a csillagok feltűnéséig.
Tako raðasmo posao, i polovina ih držaše koplja od zore pa dokle zvijezde ne izidu.
22 Azt is mondtam abban az időben a népnek: Kiki és legénye háljanak Jeruzsálemben, hogy legyenek nekünk éjjel őrségre s nappal munkára.
U to vrijeme još rekoh narodu: svaki s momkom svojim neka noæuje u Jerusalimu da bi nam noæu stražili a danju radili.
23 De sem én meg testvéreim és legényeim, sem az őrség emberei, kik mögöttem voltak, nem vetettük le ruháinkat; vízre kiki fegyverével ment.
A ja i moja braæa i momci moji i stražari što idu za mnom neæemo svlaèiti sa sebe haljina; u svakoga da je maè i voda.
