Nehemiás 2
1 És volt Niszán havában Artachsaszt király huszadik évében, bor volt előtte s én vittem a bort s átadtam a királynak; s én nem voltam visszatetsző előtte.
In the month Nisan, in the twentieth year of Artaxerxes the king, when wine was before him, I picked up the wine, and gave it to the king. Now I had not been sad before in his presence.
2 És mondta nekem a király: miért arcod oly szomorú, holott nem vagy beteg? Ez nem egyéb, mint szívnek szomorúsága. S én igen nagyon féltem.
The king said to me, “Why is your face sad, since you are not sick? This is nothing else but sorrow of heart.” Then I was very much afraid.
3 És mondtam a királynak: A király örökké éljen! Miért ne legyen szomorú az arcom, mikor a város, őseim sírjainak helye romban van és kapui tűzben emésztettek föl?
I said to the king, “Let the king live forever! Why shouldn’t my face be sad, when the city, the place of my fathers’ tombs, lies waste, and its gates have been consumed with fire?”
4 Erre mondta nekem a király: Mi felől van neked kérésed? Én imádkoztam az Ég Istenéhez.
Then the king said to me, “What is your request?” So I prayed to the God of heaven.
5 És mondtam a királynak: Ha a királynak jónak tetszik s ha szolgád jónak tetszik előtted – hogy küldj engem Jehúdába, atyáim sírjainak városába, hogy felépítsem.
I said to the king, “If it pleases the king, and if your servant has found favor in your sight, I ask that you would send me to Judah, to the city of my fathers’ tombs, that I may build it.”
6 És mondta nekem a király – a felesége pedig mellette ült: Meddig lesz az utazásod és mikor térsz vissza? S jónak tetszett a király előtt s elküldött engem s én megjelöltem neki az időt.
The king said to me (the queen was also sitting by him), “How long will your journey be? When will you return?” So it pleased the king to send me, and I set a time for him.
7 És mondtam a királynak: Ha a király előtt jónak tetszik, adjanak nekem leveleket a Folyamontúlnak helytartóihoz, hogy átutaztassanak, míg el nem jutok Jehúdába;
Moreover I said to the king, “If it pleases the king, let letters be given me to the governors beyond the River, that they may let me pass through until I come to Judah;
8 és levelet Ászáfhoz, a király parkja őréhez, hogy adjon nekem fákat, hogy gerendázzák a házhoz tartozó várnak kapuit, s a város fala számára, és a ház számára, a melybe én magam megyek. És megadta nekem a király, Istenem keze szerint, mely jóságos volt rajtam.
and a letter to Asaph the keeper of the king’s forest, that he may give me timber to make beams for the gates of the citadel by the temple, for the wall of the city, and for the house that I will occupy.” The king granted my requests, because of the good hand of my God on me.
9 És eljöttem a Folyamontúlnak helytartóihoz s átadtam nekik a király leveleit; s küldött velem a király hadi tiszteket és lovasokat.
Then I came to the governors beyond the River, and gave them the king’s letters. Now the king had sent captains of the army and horsemen with me.
10 S meghallotta a chóróni Szanballát és Tóbija, az ammóni szolga s rosszul esett nekik, nagyon rosszul, hogy jött egy ember Izraél fiainak javát keresni.
When Sanballat the Horonite and Tobiah the Ammonite servant heard of it, it grieved them exceedingly, because a man had come to seek the welfare of the children of Israel.
11 És elérkeztem Jeruzsálembe és ott voltam három napig.
So I came to Jerusalem, and was there three days.
12 És felkeltem éjjel és néhány ember én velem, de nem adtam tudtára senkinek, hogy mit ad Istenem az én szívembe, hogy megtegyem Jeruzsálemért; állat sem volt velem, csakis azon állat, a melyen nyargaltam.
I arose in the night, I and a few men with me. I didn’t tell anyone what my God put into my heart to do for Jerusalem. There wasn’t any animal with me except the animal that I rode on.
13 És én kimentem éjjel a Völgy kapuján s a sárkányforrás irányába és a szemét kapuja felé; és megszemléltem Jeruzsálem falait, a melyek át voltak törve, kapui pedig tűzben voltak fölemésztve.
I went out by night by the valley gate toward the jackal’s well, then to the dung gate; and I inspected the walls of Jerusalem, which were broken down, and its gates were consumed with fire.
14 És tova mentem a forrás kapujához s a király tavához s nem volt helye az állatnak, hogy alattam tova menjen.
Then I went on to the spring gate and to the king’s pool, but there was no place for the animal that was under me to pass.
15 Fölmentem tehát éjjel a Völgyben és megszemléltem a falat, erre fordultam és bementem a Völgy kapuján és visszatértem.
Then I went up in the night by the brook and inspected the wall; and I turned back, and entered by the valley gate, and so returned.
16 A vezérek pedig nem tudták, hová mentem s mit cselekszem; a zsidóknak ugyanis, a papoknak, a nemeseknek és a vezéreknek és a többi munkavégzőknek mindeddig nem adtam tudtukra.
The rulers didn’t know where I went, or what I did. I had not as yet told it to the Jews, nor to the priests, nor to the nobles, nor to the rulers, nor to the rest who did the work.
17 És szóltam hozzájuk: Ti látjátok a bajt, a melyben vagyunk, hogy Jeruzsálem romban van, kapui pedig tűzben el vannak égetve; jöjjetek, hadd építsük föl Jeruzsálem falát, hogy ne legyünk továbbá gyalázattá.
Then I said to them, “You see the bad situation that we are in, how Jerusalem lies waste, and its gates are burned with fire. Come, let’s build up the wall of Jerusalem, that we won’t be disgraced.”
18 És tudtul adtam nekik Istenemnek kezét, a mint az jóságos rajtam, meg a királynak szavait is, melyeket mondott nekem. Erre mondták: Fölkelünk és építünk. És megerősítették kezeiket a jóra.
I told them about the hand of my God which was good on me, and also about the king’s words that he had spoken to me. They said, “Let’s rise up and build.” So they strengthened their hands for the good work.
19 Midőn a chóróni Szanballát s Tóbija, az ammóni szolga és az arábi Gésem ezt hallották, csúfoltak bennünket és gúnyolódtak rajtunk és mondták: Micsoda dolog ez, a mit ti műveltek; vajon a király ellen akartok-e föllázadni?
But when Sanballat the Horonite, Tobiah the Ammonite servant, and Geshem the Arabian, heard it, they ridiculed us and despised us, and said, “What is this thing that you are doing? Will you rebel against the king?”
20 S én adtam nekik választ s mondtam nekik: Az Ég Istene, ő ad nekünk szerencsét, mi pedig, az ő szolgái, fölkelünk s építünk; de nektek nincs osztályrészetek, sem jogotok, sem emléktek Jeruzsálemben.
Then I answered them, and said to them, “The God of heaven will prosper us. Therefore we, his servants, will arise and build; but you have no portion, nor right, nor memorial in Jerusalem.”
