< Malakiás 2 >

1 És most hozzátok szól e parancsolat, ti papok.
「眾祭司啊,這誡命是傳給你們的。
2 Ha nem hallgattok rá és ha szívetekre nem veszitek, hogy tiszteletet adjatok nevemnek, mondja az Örökkévaló, a seregek ura, akkor rátok bocsátom az átkot, és megátkozom a ti áldásaitokat; már is megátkoztam, mert nem veszitek szívetekre.
萬軍之耶和華說:你們若不聽從,也不放在心上,將榮耀歸與我的名,我就使咒詛臨到你們,使你們的福分變為咒詛;因你們不把誡命放在心上,我已經咒詛你們了。
3 Íme én megszidom a ti vetésteket és szórok ganajt a ti arczotokra, ünnepi áldozataitok ganaját – és kihordanak majd rája benneteket.
我必斥責你們的種子,又把你們犧牲的糞抹在你們的臉上;你們要與糞一同除掉。
4 És megtudjátok, hogy kibocsátottam hozzátok ezt a parancsolatot, hogy meglegyen szövetségem Lévivel – mondja az Örökkévaló, a seregek ura.
你們就知道我傳這誡命給你們,使我與利未所立的約可以常存。這是萬軍之耶和華說的。
5 Szövetségem volt ő vele: az élet és a béke, adtam neki azokat félelemül és félt engem, és nevem miatt rettegett ő.
我曾與他立生命和平安的約。我將這兩樣賜給他,使他存敬畏的心,他就敬畏我,懼怕我的名。
6 Igaz tan volt a száján, és jogtalanság nem találtatott az ő ajkain; békében és egyenességben járt velem, és sokakat elfordított a bűntől.
真實的律法在他口中,他嘴裏沒有不義的話。他以平安和正直與我同行,使多人回頭離開罪孽。
7 Mert a papnak ajkai megőrzik a tudást, és tant kivánnak szájából, mert követje ő az Örökkévalónak, a seregek urának.
祭司的嘴裏當存知識,人也當由他口中尋求律法,因為他是萬軍之耶和華的使者。
8 De ti letértetek az útról, botlásra vittetek sokakat a tanban; megrontottátok a Lévi szövetségét, mondja az Örökkévaló, a seregek ura.
你們卻偏離正道,使許多人在律法上跌倒。你們廢棄我與利未所立的約。這是萬軍之耶和華說的。
9 Tehát én is megvetni valókká és alacsonyokká tettelek benneteket, az egész nép előtt, ahoz képest, a hogy ti sem őrzitek meg utaimat és személyt tekintetek a tanban.
所以我使你們被眾人藐視,看為下賤;因你們不守我的道,竟在律法上瞻徇情面。」
10 Nemde egy atyánk van mindnyájunknak, nemde egy Isten teremtett minket? miért hűtlenkednénk kiki testvére ellen, megszentségtelenítve őseink szövetségét?
我們豈不都是一位父嗎?豈不是一位上帝所造的嗎?我們各人怎麼以詭詐待弟兄,背棄了上帝與我們列祖所立的約呢?
11 Hűtlenkedett Jehúda és útálatosság történt Izraélben és Jeruzsálemben, mert megszentségtelenítette Jehúda az Örökkévaló szentségét, a. melyet szeret, és összeházasodott idegen istennek a leányával.
猶大人行事詭詐,並且在以色列和耶路撒冷中行一件可憎的事;因為猶大人褻瀆耶和華所喜愛的聖潔,娶事奉外邦神的女子為妻。
12 Irtson ki az Örökkévaló azon férfiútól, a ki azt teszi, ébrenlevőt és felelőt Jákób sátraiból, meg olyat, a ki áldozatot hoz az Örökkévalónak, a seregek urának!
凡行這事的,無論何人,就是獻供物給萬軍之耶和華,耶和華也必從雅各的帳棚中剪除他。
13 És másodszor ezt teszitek: borítjátok könynyel az Örökkévaló oltárát, sírással és jajgatással, úgy hogy nem fordúlhat többé az áldozathoz, hogy kedvességgel fogadná kezetekből.
你們又行了一件這樣的事,使前妻歎息哭泣的眼淚遮蓋耶和華的壇,以致耶和華不再看顧那供物,也不樂意從你們手中收納。
14 És azt mondjátok: miért? Azért, hogy az Örökkévaló tanu volt közted és ifjúkori feleséged közt, a ki ellen te hűtlenkedtél, holott a társnőd és szövetséges feleséged.
你們還說:「這是為甚麼呢?」因耶和華在你和你幼年所娶的妻中間作見證。她雖是你的配偶,又是你盟約的妻,你卻以詭詐待她。
15 Hát nem tette az az egy, pedig fölösen volt neki szelleme? De mi van azzal az egygyel? Isteni magzatot kiván! Őrizkedjetek tehát lelketekért és ifjúkori feleségedet ne érje hűtlenség!
雖然上帝有靈的餘力能造多人,他不是單造一人嗎?為何只造一人呢?乃是他願人得虔誠的後裔。所以當謹守你們的心,誰也不可以詭詐待幼年所娶的妻。
16 Mert gyűlölöm az elküldést, mondja az Örökkévaló, Izraél Istene, meg azt, ki erőszakot borított ruhájára, mondja az Örökkévaló, a seregek ura: őrizkedjetek tehát lelketekért és ne hűtlenkedjetek!
耶和華-以色列的上帝說:「休妻的事和以強暴待妻的人都是我所恨惡的!所以當謹守你們的心,不可行詭詐。」這是萬軍之耶和華說的。
17 Fárasztottátok az Örökkévalót a ti beszédeitekkel. És azt mondjátok: mivel fárasztottuk! Azzal, hogy azt mondjátok: Mindenki, aki rosszat tesz, jónak tetszik az Örökkévaló szemeiben, és azokban találja kedvét, avagy hol van az ítélet Istene?
你們用言語煩瑣耶和華,你們還說:「我們在何事上煩瑣他呢?」因為你們說:「凡行惡的,耶和華眼看為善,並且他喜悅他們」;或說:「公義的上帝在哪裏呢?」

< Malakiás 2 >