< 3 Mózes 6 >
1 És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván:
耶和华晓谕摩西说:
2 Ha valamely személy vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen, ugyanis letagadja felebarátjának az ő őrizetére bízott tárgyat vagy a kezébe adottat vagy a rablottat, vagy zsarolta felebarátját;
“若有人犯罪,干犯耶和华,在邻舍交付他的物上,或是在交易上行了诡诈,或是抢夺人的财物,或是欺压邻舍,
3 vagy talált elveszett dolgot és letagadja azt, megesküszik hamisan, egyre mind a közül, amit tesz az ember, vétkezvén velük:
或是在捡了遗失的物上行了诡诈,说谎起誓,在这一切的事上犯了什么罪;
4 És lesz, ha vétkezik és bűnbe esett, akkor térítse meg a rablottat, amit elrabolt, vagy a zsaroltat, amit zsarolt vagy az őrizetére bízottat, amit őrizetére bíztak, vagy az elveszett dolgot, amit talált;
他既犯了罪,有了过犯,就要归还他所抢夺的,或是因欺压所得的,或是人交付他的,或是人遗失他所捡的物,
5 vagy bármit, amire hamisan esküdött, fizesse meg azt a maga összegében és ötödrészét toldja hozzá; annak, akié, adja vissza, bűnvallomása napján.
或是他因什么物起了假誓,就要如数归还,另外加上五分之一,在查出他有罪的日子要交还本主。
6 Bűnáldozatául pedig vigyen az Örökkévalónak egy ép kost a juhokból, becslésed szerint, bűnáldozatul a paphoz.
也要照你所估定的价,把赎愆祭牲—就是羊群中一只没有残疾的公绵羊—牵到耶和华面前,给祭司为赎愆祭。
7 És szerezzen engesztelést érte a pap az Örökkévaló színe előtt és bocsánatot nyer, egyikért mindazok közül, amit tesz, bűnbe esvén általa.
祭司要在耶和华面前为他赎罪;他无论行了什么事,使他有了罪,都必蒙赦免。”
8 És szólt az Örökkévaló: Mózeshez, mondván:
耶和华晓谕摩西说:
9 Parancsold meg Áronnak és fiainak, mondván: Ez az égőáldozat tana; ez az égőáldozat legyen a tűzhelyen, az oltáron, egész éjjel reggelig; az oltár tüze pedig égjen rajta.
“你要吩咐亚伦和他的子孙说,燔祭的条例乃是这样:燔祭要放在坛的柴上,从晚上到天亮,坛上的火要常常烧着。
10 És öltse föl a pap lenruháját, lennadrágot öltsön a testére és vegye le a hamut, amivé megemészti a tűz az égőáldozatot az oltáron, és tegye azt az oltár mellé.
祭司要穿上细麻布衣服,又要把细麻布裤子穿在身上,把坛上所烧的燔祭灰收起来,倒在坛的旁边;
11 Azután vesse le ruháit és öltsön más ruhákat; és vigye ki a hamut a táboron kívülre, tiszta helyre.
随后要脱去这衣服,穿上别的衣服,把灰拿到营外洁净之处。
12 Az oltáron levő tűz pedig égjen azon, el ne aludjék; gyújtson meg rajta a pap fát reggelenként és rendezze el rajta az égőáldozatot és füstölögtesse el rajta a békeáldozat zsiradékát:
坛上的火要在其上常常烧着,不可熄灭。祭司要每日早晨在上面烧柴,并要把燔祭摆在坛上,在其上烧平安祭牲的脂油。
13 Állandó tűz égjen az oltáron, el ne aludjék.
在坛上必有常常烧着的火,不可熄灭。”
14 Ez pedig az ételáldozat tana: Vigyék azt Áron fiai az Örökkévaló színe előtt az oltár elé.
“素祭的条例乃是这样:亚伦的子孙要在坛前把这祭献在耶和华面前。
15 És vegyen le abból markával, az ételáldozat lánglisztjéből, meg olajából és minden tömjént, ami az ételáldozaton van és füstölögtesse el az oltáron kellemes illatul; illatrésze az az Örökkévalónak.
祭司要从其中—就是从素祭的细面中—取出自己的一把,又要取些油和素祭上所有的乳香,烧在坛上,奉给耶和华为馨香素祭的纪念。
16 Ami pedig megmarad belőle, azt egyék meg Áron és fiai; kovásztalanul egyék meg, szent helyen, a gyülekezés sátorának udvarában egyék meg azt.
所剩下的,亚伦和他子孙要吃,必在圣处不带酵而吃,要在会幕的院子里吃。
17 Ne süssék kovászosan; osztályrészük gyanánt adtam azt tűzáldozataimból, szentek szentje az, mint a vétekáldozat és mint a bűnáldozat.
烤的时候不可搀酵。这是从所献给我的火祭中赐给他们的分,是至圣的,和赎罪祭并赎愆祭一样。
18 Minden férfiszemély Áron gyermekei közül ehetik belőle; örök törvény az nemzedékeiteken át az Örökkévaló tűzáldozataiból; minden, ami azokat érinti, szent legyen.
凡献给耶和华的火祭,亚伦子孙中的男丁都要吃这一分,直到万代,作他们永得的分。摸这些祭物的,都要成为圣。”
19 És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván:
耶和华晓谕摩西说:
20 Ez Áronnak és fiainak áldozata, amelyet áldozzanak az Örökkévalónak, amely napon fölkenik őt: egy tized éfo lángliszt ételáldozatul; állandóan, felét reggel és felét este.
“当亚伦受膏的日子,他和他子孙所要献给耶和华的供物,就是细面伊法十分之一,为常献的素祭:早晨一半,晚上一半。
21 Tepsiben, olajjal készíttessék el, lágyra főzve vidd azt; a földarabolt ételáldozatnak süteményét áldozd kellemes illatul az Örökkévalónak.
要在铁鏊上用油调和做成,调匀了,你就拿进来;烤好了分成块子,献给耶和华为馨香的素祭。
22 Az a pap, akit fölkennek helyette fiai közül, készítse el azt; örök törvény az az Örökkévalónak, mindenestől füstölögtessék el.
亚伦的子孙中,接续他为受膏的祭司,要把这素祭献上,要全烧给耶和华。这是永远的定例。
23 És a papnak minden ételáldozata mindenestől égjen el, ne egyenek belőle.
祭司的素祭都要烧了,却不可吃。”
24 És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván:
耶和华晓谕摩西说:
25 Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Ez a vétekáldozat tana, amely helyen levágják az égőáldozatot, ott vágják le a vétekáldozatot, az Örökkévaló színe előtt, szentek szentje az.
“你对亚伦和他的子孙说,赎罪祭的条例乃是这样:要在耶和华面前、宰燔祭牲的地方宰赎罪祭牲;这是至圣的。
26 A pap, aki vétekáldozatnak áldozza, egye meg azt; szent helyen egyék meg, a gyülekezés sátorának udvarában.
为赎罪献这祭的祭司要吃,要在圣处,就是在会幕的院子里吃。
27 Minden, ami érinti húsát, szent legyen: és ha fröccsen véréből valamely ruhára, amire fröccsent, azt mosd meg szent helyen.
凡摸这祭肉的要成为圣;这祭牲的血若弹在什么衣服上,所弹的那一件要在圣处洗净。
28 A cserépedény pedig, melyben főzték, töressék össze; ha azonban rézedényben főzték, akkor súrolják meg és öblítsék ki vízzel.
惟有煮祭物的瓦器要打碎;若是煮在铜器里,这铜器要擦磨,在水中涮净。
29 Minden férfiszemély a papok közül eheti azt; szentek szentje az.
凡祭司中的男丁都可以吃;这是至圣的。
30 És minden vétekáldozat, melynek véréből bevisznek a gyülekezés sátorába, hogy engesztelést szerezzenek a szentélyben, ne egyenek abból, tűzben égessék el.
凡赎罪祭,若将血带进会幕在圣所赎罪,那肉都不可吃,必用火焚烧。”