Jeremiás sir 5
1 Emlékezzél meg, mi lett velünk, tekintsd és nézd gyalázatunkat!
Gedenk toch, Jahweh, wat wij verduren, Zie toe, en aanschouw onze smaad:
2 Birtokunk átszállt idegenekre, házaink külföldiekre.
Ons erfdeel is aan anderen vervallen, Onze huizen aan vreemden.
3 Árvák lettünk, apátlanok, anyáink mintegy özvegyek.
Wezen zijn wij, vaderloos, Als weduwen zijn onze moeders;
4 Vizünket pénzért ittuk, fát díjon szerzünk.
Ons water drinken wij voor geld, Wij moeten ons eigen hout betalen.
5 Nyakunkon üldöztek minket, elfáradtunk, nem adatott pihennünk.
Voortgezweept, met het juk om de hals, Uitgeput, maar men gunt ons geen rust!
6 Egyiptomnak adtunk kezet, Assúrnak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
Naar Egypte steken wij de handen uit, Naar Assjoer om brood!
7 Atyáink vétkeztek és nincsenek, mi pedig bűneiket hordoztuk.
Onze vaderen hebben gezondigd: zij zijn niet meer, Wij dragen hun schuld:
8 Szolgák uralkodnak rajtunk, nincs ki kezökből kiszabadítana.
Slaven zijn onze heersers, En niemand, die ons uit hun handen verlost.
9 Lelkünk árán szerezzük kenyerünket a pusztának kardja miatt.
Met gevaar voor ons leven halen wij brood, Voor het dreigende zwaard der woestijn;
10 Bőrünk megfeketélett mint a kemencze az éhség forrósága miatt.
Onze huid is heet als een oven, Door de koorts van de honger.
11 Asszonyokat bántalmaztak Cziónban, hajadonokat Jehúda városaiban.
De vrouwen worden in Sion onteerd, De maagden in de steden van Juda;
12 Vezérek akasztattak fel kezük által, vének arcza nem tiszteltetett.
Vorsten door hen opgehangen, Geen oudsten gespaard.
13 Ifjak malmot hordtak és fiuk a fában botlottak meg.
De jongens moeten de molensteen torsen, De knapen bezwijken onder het hout;
14 Vének eltüntek a kapuból, ifjak az ő daluktól.
Geen grijsaards meer in de poorten, Geen jonge mannen meer met hun lier.
15 Eltünt szivünk vigalma, gyászra fordult körtánczunk.
Geen blijdschap meer voor ons hart, Onze reidans veranderd in rouw,
16 Leesett fejünk koronája, oh jaj nekünk, hogy vétkeztünk.
Gevallen de kroon van ons hoofd: Wee onzer, wij hebben gezondigd!
17 Ezért lett sínylővé a szivünk, ezek miatt sötétültek el szemeink:
Hierom is ons hart verslagen, Staan onze ogen zo dof:
18 Czión hegyéért, hogy elpusztult, rókák kószálnak rajta.
Om de Sionsberg, die ligt verlaten, Waar enkel jakhalzen lopen.
19 Te, Örökkévaló, székelsz örökre, trónod nemzedékre meg nemzedékre.
Maar Gij zetelt in eeuwigheid, Jahweh; Uw troon van geslacht tot geslacht!
20 Miért felejtesz el bennünket mindig, elhagysz minket hosszú időkre?
Waarom zoudt Gij ons dan altijd vergeten, Ten einde toe ons verlaten?
21 Téríts bennünket magadhoz, hogy megtérjünk, újítsd meg napjainkat mint hajdanta.
Ach Jahweh, breng ons tot U terug: wij willen bekeren; Maak onze dagen weer als voorheen!
22 Avagy végkép elvetettél minket, olyannyira haragudtál ránk!
Neen, Gij hebt ons niet voor immer verworpen, Gij blijft op ons niet zo hevig verbolgen!
