Jeremiás sir 3
1 Én vagyok a férfi, ki látta a nyomort indulatának vesszéjével.
Es esmu tas vīrs, kas redzējis bēdas caur viņa dusmības rīksti.
2 Engem hajtott és elvitt sötétségben és nem világosságban.
Viņš mani vedis un licis iet tumsībā un ne gaismā.
3 Bizony ellenem újra meg újra fordítja kezét egész nap.
Tiešām, pret mani Viņš turējis Savu roku arvien atkal cauru dienu.
4 Elenyésztette húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.
Manu miesu un manu ādu Viņš darījis vecu, manus kaulus Viņš satriecis.
5 Épített ellenem és közrefogott méreggel és fáradalommal.
Viņš pret mani cēlis un ap mani stādījis žulti un rūgtumu.
6 Sötét helyeken lakoztatott, mint őskornak holtjait.
Tumsā Viņš mani nolicis, tā kā tos, kas sen miruši.
7 Körülfalazott engem, s nem mehetek ki, súlyosította bilincsemet.
Viņš mani aizmūrējis, ka es nevaru iziet, Viņš mani licis grūtos pinekļos.
8 Ha kiáltok is és fohászkodom, elrekeszti imámat.
Un jebšu es saucu un brēcu, tomēr Viņš aizslēdz Savas ausis priekš manas lūgšanas.
9 Elfalazta útjaimat faragott kővel, elgörbítette ösvényeimet.
Viņš manu ceļu aizmūrējis ar izcirstiem akmeņiem, Viņš manas tekas aizķīlājis.
10 Leselkedő medve ő nekem, oroszlán a rejtekben.
Viņš ir glūnējis uz mani kā lācis, kā lauva slepenās vietās.
11 Útjaimat eltérítette, szétvagdalt engem, pusztává tett.
Viņš man no ceļa licis noklīst, Viņš mani saplosījis, Viņš mani postījis.
12 Megfeszítette íjját s odaállított engem mint czélt a nyilnak.
Viņš savu stopu uzvilcis un mani bultai licis par mērķi.
13 Bevitte veséimbe tegzének fiait.
Viņš savas bultas iešāvis manās īkstīs.
14 Nevetsége lettem egész népemnek, gúny daluk egész nap.
Es visiem saviem ļaudīm esmu par apsmieklu, viņiem par dziesmiņu cauru dienu.
15 Jóllakatott engem keserűségekkel, megittasított ürömmel.
Viņš mani ēdinājis ar rūgtumiem, Viņš mani dzirdinājis ar vērmelēm.
16 Megzúzta kaviccsal fogaimat, leszorított a hamuba.
Viņš manus zobus ar zvirgzdiem(grants akmeņiem) sagrūdis, Viņš mani aprausis ar pelniem.
17 Letett a békéről lelkem, elfelejtettem a jólétet.
Tu manai dvēselei esi atņēmis mieru, man labums jāaizmirst.
18 S mondtam: Elveszett az életerőm és várakozásom az Örökkévalótól.
Tad es sacīju: mana drošība un mana cerība uz To Kungu ir pagalam.
19 Gondolj nyomoromra éa hontalanságomra; üröm és méreg!
Piemini manas bēdas un manu grūtumu, tās vērmeles un to žulti.
20 Gondolva gondol rá és meggörnyed bennem a lelkem.
Pieminēdama to piemin mana dvēsele un zemojās iekš manis.
21 Ezt veszem szivemre, azért várakozom.
To es likšu pie savas sirds, tāpēc es gribu cerēt.
22 Az Örökkévaló kegyei bizony nem fogytak el, bizony nem lett vége irgalmának.
Tā Kunga žēlastība to dara, ka mēs vēl neesam pagalam, jo Viņa apžēlošanās ir bez gala.
23 Újak reggelenként, nagy a te hűséged!
Tā ir ik rītu jauna, Tava uzticība ir ļoti liela.
24 Osztályrészem az Örökkévaló, mondta lelkem, azért várakozom reá.
Tas Kungs ir mana daļa, saka mana dvēsele, tādēļ es gribu cerēt uz Viņu.
25 Jóságos az Örökkévaló az őt remélőkhez, a lélekhez, mely őt keresi.
Tas Kungs ir labs tiem, kas uz Viņu gaida, tai dvēselei, kas Viņu meklē.
26 Jó, midőn hallgatagon várakozik az Örökké való segedelmére.
Tā ir laba lieta, klusā garā gaidīt uz Tā Kunga palīdzību.
27 Jó a férfinak, midőn jármot visel, ifju korában!
Tas ir labi cilvēkam, ka viņš jūgu nes savā jaunībā.
28 Magánosan üljön és hallgasson, mert ő vetette rá.
Viņš sēž vientulis un cieš klusu, kad tam nasta uzlikta,
29 Porba tegye száját – hátha van remény.
Lai krīt uz savu muti pīšļos, - varbūt vēl cerība, -
30 Odaadja orczáját az őt ütőnek, lakjék jól gyalázattal.
Lai padod savu vaigu tam, kas viņu sit, un saņem nievāšanas papilnam.
31 Mert nem vet el örökre az Úr.
Jo Tas Kungs neatmet mūžīgi.
32 Mert ha bút okozott, majd irgalmaz kegyei bősége szerint.
Bet Viņš gan apbēdina, un tad Viņš apžēlojās pēc Savas lielās žēlastības.
33 Mert nem szíve szerint sanyargatta és búsította az ember fiait,
Jo ne no Savas sirds Viņš moka un apbēdina cilvēka bērnus.
34 hogy valaki lesújtja lábai alá mind az ország foglyait,
Kad apakš kājām min visus cietumniekus virs zemes,
35 hogy elhajlítja a férfi jogát a legfelsőnek színe előtt;
Kad loka vīra tiesu tā Visuaugstākā priekšā,
36 hogy elgörbíti az embert pörében – nem látta volna az Úr?
Kad pārgroza cilvēka tiesu, vai Tas Kungs to neredz?
37 Ki az, ki mondta, és lett, amit az Úr nem parancsolt volna?
Kas ko sacījis un tas noticis, ko Tas Kungs nav pavēlējis?
38 A Legfelsőnek szájából nem származik-e a rossz és a jó?
Vai no tā Visuaugstākā mutes nenāk labums un ļaunums?
39 Hát mit panaszkodik az ember, míg él, a férfi az ő vétkei mellett?
Ko tad cilvēks kurn visu savu mūžu? Ikviens lai kurn pret saviem grēkiem.
40 Kutassuk át utainkat s vizsgáljuk meg, bogy megtérjünk az Örökkévalóhoz!
Izmeklēsim un pārbaudīsim savus ceļus un atgriezīsimies pie Tā Kunga.
41 Emeljük fel szivünket kezeinkkel együtt Istenhez az égben!
Pacelsim savu sirdi un savas rokas uz Dievu debesīs (sacīdami):
42 Mi el pártoltunk és engedetlenkedtünk, te nem bocsátottál meg.
Mēs esam grēkojuši un esam bijuši neklausīgi, tāpēc Tu neesi žēlojis.
43 Haragban elfödted magadat s üldöztél minket, öltél, nem sajnáltál.
Tu esi ģērbies dusmībā un mūs vajājis, nokāvis un neesi žēlojis.
44 Elfödted magadat felhővel; hogy át nem hatott imádság.
Tu ar padebesi esi apsedzies, ka lūgšana nevarēja tikt cauri.
45 Szemétté és megvetéssé tettél minket a népek közt.
Tu mūs esi licis par mēsliem un īgnumu tautu vidū.
46 Szájukat nyitották reánk mind az ellenségeink.
Visi mūsu ienaidnieki atpleš savu muti pret mums.
47 Rettegés és örvény jutott nekünk, a pusztulás és romlás.
Bailes un bedre nāk pār mums, nelaime un posts.
48 Vizpatakoktól folyik szét szemem népem leányának romlása miatt.
Manas acis plūst kā ūdens upes manas tautas meitas posta dēļ.
49 Szemem elomlott s nem csillapodott, szünet nélkül,
Manas acis plūst un nevar stāties, mitēšanās nav,
50 míg le nem tekint és nem látja az Örökkévaló az égből.
Tiekams Tas Kungs no debesīm skatīsies un ņems vērā.
51 Szemem bút okozott lelkemnek városomnak mind a leányai miatt.
Mana acs dara grūti manai dvēselei visu manas pilsētas meitu dēļ.
52 Vadászva vadásztak rám, mint madárra, ok nélkül való ellenségim.
Mani ienaidnieki vajāt mani vajājuši kā putnu bez vainas.
53 Gödörbe szorították éltemet s követ hajítottak reám.
Tie manu dzīvību nomaitājuši bedrē un akmeņus metuši uz mani.
54 Vizek áradtak fejem fölé, azt mondtam: el vagyok veszve.
Ūdeņi plūda pār manu galvu; tad es sacīju: nu esmu pagalam.
55 Szólítottam nevedet, Örökkévaló, mélységes gödörből.
Es piesaucu, ak Kungs, Tavu vārdu no dziļās bedres,
56 Szavamat hallottad, ne rejtsd el füledet, szabadulásom kedvéért, fohászom elől!
Un Tu paklausīji manu balsi. Tu neapslēpi Savu ausi no manām vaimanām, no manas kliegšanas.
57 Közel voltál, amely napon hívtalak, azt mondtad: ne félj!
Tu nāci tuvu klāt tai dienā, kad es Tevi piesaucu, un sacīji: “Nebīsties!”
58 Vitted, Uram, lelkem ügyeit, megváltottad éltemet.
Tu, Kungs, iztiesā manas dvēseles tiesu, Tu izpestī manu dzīvību.
59 Láttad, Örökkévaló, bántalmamat, szerezz jogot nekem!
Tu, Kungs, redzi to netaisnību, kas man notiek, - tiesā tu manu tiesu!
60 Láttad minden boszúállásukat, mind az ő gondolataikat ellenem.
Tu redzi visu viņu atriebšanos, visas viņu domas pret mani.
61 Hallottad gyalázásukat, Örökkévaló, mind az ő gondolataikat ellenem.
Tu, Kungs, dzirdi viņu nievāšanu, visas viņu domas pret mani,
62 Támadóim ajkai és elmélkedésük ellenem vannak egész nap.
Manu pretinieku lūpas un viņu domas pret mani cauru dienu.
63 Ültöket és keltöket tekintsd, én vagyok gúnydaluk.
Lūko jel: Vai tie sēž vai ceļas, es esmu viņu dziesmiņa.
64 Viszonozd nekik tettüket, Örökkévaló, kezeik műve szerint!
Tu tiem atmaksāsi, Kungs, maksu pēc viņu roku darbiem.
65 Adjad nekik szívnek elborulását: átkodat nekik!
Tu tiem dosi apstulbotu sirdi, - Tavi lāsti lai ir pār viņiem!
66 Üldözd haragban és semmisítsd meg őket az Örökkévaló egei alól!
Tu tos vajāsi ar dusmību un tos izdeldēsi apakš Tā Kunga debesīm.
