< Birák 4 >

1 Továbbá is tették Izraél fiai azt, ami rossz az Örökkévaló szemeiben; Éhúd pedig meghalt.
エホデの死たるのちイスラエルの子孫復ヱホバの目前に惡を行しかば
2 És eladta őket az Örökkévaló Jábínnak, Kanaán királyának kezébe, aki Cháczórban uralkodott; hadvezére pedig Szíszera volt, s ez lakott Charóset-Haggójímban.
ヱホバ、ハゾルにて世を治むるカナンの王ヤビンの手に之を賣たまふヤビンの軍勢の長はシセラといふ彼異邦人のハロセテに住居り
3 Ekkor kiáltottak Izraél fiai az Örökkévalóhoz, mert kilenczszáz vasszekere volt neki, s ő elnyomta Izraélt fiait erővel húsz esztendőn át.
鐵の戰車九百輌を有居て二十年の間イスラエルの子孫を甚だしく虐げしかばイスラエルの子孫ヱホバに呼はれり
4 Debóra prófétaasszony pedig, Lappídót felesége bírája volt Izraélnek azon időben;
當時ラピドテの妻なる預言者デボラ、イスラエルの士師なりき
5 ő ugyanis ült a Debóra-pálma alatt, Ráma és Bét-Él között, Efraim hegységében; és fölmentek hozzá Izraél fiai törvényre.
彼エフライムの山のラマとベテルの間に在るデボラの棕櫚の樹の下に坐せりイスラエルの子孫はその許に上りて審判を受く
6 Küldött és hivatta Bárákot, Abínóam fiát a Naftálibeli Kédesből; és szólt hozzá: Nemde ezt parancsolta az Örökkévaló, Izraél Istene: menj, húzódjál a Tábor hegyére és végy magaddal tízezer embert Naftáli fiaiból és Zebúlún fiaiból;
デボラ人をつかはしてケデシ、ナフタリよりアビノアムの子バラクを招きこれにいひけるはイスラエルの神ヱホバ汝に斯く命じたまふにあらずやいはく汝ナフタリの子孫とゼブルンの子孫とを一萬人ひきゐゆきてタボル山におもむけ
7 én meg feléd húzom a Kisón patakjához Szíszerát, Jábín hadvezérét, szekérhadát és népsokaságát s majd kezedbe adom őt.
我ヤビンの軍勢の長シセラおよびその戰車とその群衆とをキシオン河に引き寄せて汝のもとに至らせ之を汝の手に付すべし
8 Szólt hozzá Bárák: Ha velem jössz, megyek; de ha nem jössz velem, nem megyek.
バラク之にいひけるは汝もし我とともにゆかば我往べし然ど汝もし我とともに行ずば我行ざるべし
9 És mondta: Menni fogok veled, csakhogy nem lesz dicsőséged az úton, amelyre menni készülsz, mert asszony kezébe adja majd az Örökkévaló Szíszerát. Erre fölkelt Debóra és elment Bárákkal Kédesbe.
デボラいひけるは我かならず汝とともに往くべし然ど汝は今往くところの途にては榮譽を得ることなからんヱホバ婦人の手にシセラを賣りたまふべければなりとデボラすなはち起ちてバラクと共にケデシに往けり
10 S összehívta Bárák Zebúlúnt és Naftálit Kédesbe, és fölment nyomában tízezer ember; és fölment vele Debóra.
バラク、ゼブルンとナフタリをケデシに招き一萬人を從へて上るデボラもまた之とともに上れり
11 A kénita Chéber pedig elvált volt Kájintól, Chóbáb, Mózes sógorának fiaitól: és felütötte sátorát a Czáanannímbeli terebinthusnál, mely Kédes mellett van.
ここにケニ人ヘベルといふ者あり彼はモーセの外舅ホバブの裔なるがケニを離れてケデシの邊なるザアナイムの橡の樹のかたはらにその天幕を張り居たり
12 Midőn jelentették Szíszerának, hogy fölment Bárák, Abínóam fia, a Tábór hegyére,
衆アビノアムの子バラクがタボル山に上れるよしをシセラに告げたりければ
13 akkor összehívta Szíszera az egész szekérhadát, kilenczszáz vasszekeret, meg mind a népet, mely vele volt, Charóset-Haggójimból a Kísón patakjához.
シセラそのすべての戰車すなはち鐵の戰車九百輌およびおのれとともに在るすべての民を異邦人のハロセテよりキシオン河に招き集へたり
14 És szólt Debóra Bárákhoz: Kelj föl, mert ez az a nap, melyen kezedbe adta az Örökkévaló Szíszerát, nemde az Örökkévaló vonult ki előtted! És leszállt Bárák a Tábór hegyéről, és tízezer ember utána.
デボラ、バラクにいひけるは起よ是ヱホバがシセラを汝の手に付したまふ日なりヱホバ汝に先き立ちて出でたまひしにあらずやとバラクすなはち一萬人をしたがへてタボル山より下る
15 És megzavarta az Örökkévaló Szíszerát és az egész szekérhadat meg az egész tábort a kard élével Bárák előtt; s leszállt Szíszera a szekérről és megfutamodott gyalogosan.
ヱホバ刃をもてシセラとその諸の戰車およびその全軍をバラクの前に打敗りたまひたればシセラ戰車より飛び下り徒歩になりて遁れ走れり
16 Bárák pedig üldözte a szekérhadat és a tábort Charóset-Haggójimig; és elesett Szíszera egész tábora a kard éle által, nem maradt meg egy sem.
バラク戰車と軍勢とを追ひ撃て異邦人のハロセテに至れりシセラの軍勢は悉く刃にたふれて殘れるもの一人もなかりしが
17 Szíszera pedig megfutamodott gyalogosan Jáél, a kénita Chéber feleségének sátorába – mert béke volt Jábín, Cháczór királya és a kénita Chéber háza között –
シセラは徒歩にて奔りケニ人ヘベルの妻ヤエルの天幕に來れり是はハゾルの王ヤビンとケニ人ヘベルの家とは互ひに睦じかりしゆゑなり
18 és kiment Jáél Szíszera elébe és szólt hozzá: Térj be uram, térj be hozzám, ne félj. Betért hozzá a sátorba, és befödte őt a takaróval.
ヤエル出來りてシセラを迎へ之にいひけるは來れわが主よ入り來れ怖るるなかれとシセラその天幕に入たればヤエル被をもてこれを覆へり
19 És szólt hozzá: Adj, kérlek, innom egy kis vizet, mert megszomjúhoztam; ekkor kinyitotta a tejes tömlőt, inni adott neki és befödte.
シセラ之にいひけるはねがはくは少しの水をわれに飮ませよ我渇けりとヤエルすなはち乳嚢を啓きて之に飮ませまた之を覆へり
20 És szólt hozzá: Állj a sátor bejáratához, és lészen, ha valaki jön s kérdezi tőled és mondja: van-e itt valaki, akkor mondjad: nincsen.
シセラまた之にいひけるは天幕の門邊に立て居れもし人來り汝にとふて誰かここに居るやといはば否と答ふべしと
21 Erre vette Jáél, Chéber felesége, a sátor szögét, kezébe fogta a kalapácsot, bement hozzá csendben és beverte a szöget halántékába, úgy hogy befúródott a földbe – amaz pedig mélyen aludt, mert fáradt volt – és meghalt.
彼疲れて熟睡せしかばヘベルの妻ヤエル天幕の釘子を取り手に鎚を携へてそのかたはらに忍び寄り鬢のあたりに釘子をうちこみて地に刺し通したればシセラすなはち死たり
22 S íme Bárák jön, üldözve Szíszerát, és kiment elébe Jáél és mondta neki: Jer, megmutatom neked azon férfiút, a kit keresel. Bement hozzá, s íme Szíszera holtan fekszik, szöggel halántékában.
バラク、シセラを追ひ來りしときヤエル之を出でむかへていひけるは來れ我汝の索るところの人を示さんとかれそのところに入て見にシセラ鬢のあたりに釘子うたれて死たふれをる
23 Így alázta meg Isten ama napon Jábínt, Kanaán királyát, Izraél fiai előtt.
その日に神カナンの王ヤビンをイスラエルの子孫のまへに打敗りたまへり
24 És egyre nehezebbé lett Izraél fiainak keze Jábínon, Kanaán királyán, míg ki nem irtották Jábínt, Kanaán királyát.
かくてイスラエルの子孫の手ますます強くなりてカナンの王ヤビンに勝ちつひにカナンの王ヤビンを亡ぼすに至れり

< Birák 4 >