Jónás 2
1 És imádkozott Jóna az Örökkévalóhoz, az ő Istenéhez, a halnak beleiből.
És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából.
2 Mondta: Szólítottam szorultságomból az Örökkévalót és meghallgatott engem; az alvilág méhéből fohászkodtam, hallottad szavamat. (Sheol h7585)
És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték és meghallád az én szómat. (Sheol h7585)
3 Bedobtál engem mélységbe, a tengerek szívébe, s folyam vett körül engem; mind a habjaid és hullámaid átvonultak rajtam!
Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!
4 Én azt mondtam volt: elűzettem a to szemeid elől; ugyan megpillanthatom-e még szent templomodat?
És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!
5 Vizek körülfogtak engem lelkemig, ár vett engem körül; nád fonódik a fejemhez.
Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre.
6 Hegyek fenekéig szálltam alá, a földnek reteszei elzártak engem örökre, de felhoztad a veremből életemet, Örökkévaló, én Istenem!
A hegyek alapjáig sülyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!
7 Mikor bágyadozott bennem a lelkem, az Örökkévalóra gondoltam – és eljutott hozzád imádságom, a te szent templomodhoz.
Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.
8 Akik őrizgetnek hamis hiábavalóságokat, szeretetüket hagyják el.
A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;
9 Én pedig a hála szavával áldozni akarok neked, a mit fogadtam, meg akarom fizetni – a segítség az Örökkévalóé!
De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.
10 És szólt az Örökkévaló a halnak, és kiköpte Jónát a szárazföldre.
És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.
