Jóel 1
1 Az Örökkévaló igéje, mely lett Jóélhez, Petúél fiához.
Detta är Herrans ord, som skedde till Joel, Pethuels son.
2 Halljátok ezt, ti vének és figyeljetek, mind az ország lakói! Vajon történt-e ez napjaitokban, avagy őseitek napjaiban?
Hörer detta, I äldste, och akter häruppå, alle inbyggare i landena; om något sådant skedt är i edar tid, eller i edra fäders tid?
3 Arról regéljetek gyermekeiteknek, gyermekeitek pedig az ő gyermekeiknek, s az ő gyermekeik a jövő nemzedéknek.
Säger edrom barnom deraf, och låter edor barn säga det för sin barn; och de samma barnen för sina efterkommande;
4 A mit meghagyott a szöcske, megette a sáska, s a mit meghagyott a sáska, megette a nyaló, s a mit meghagyott a nyaló, megette a faló.
Nämliga: Hvad efter gräsmatken blifver qvart, det uppäter gräshoppan; och hvad gräshoppan igenblifva låter, det äter flogmatken; och hvad flogmatken blifva låter, det fräter lusen.
5 Ébredjetek, részegek és sírjatok; jajgassatok mind a borivók a must miatt, hogy elragadtatott szájatoktól.
Vaker upp, I druckne, och gråter, och jämrer eder, alle vindrinkare, efter must; ty han är eder ifrån edar mun borttagen.
6 Mert népség szállt az én országomra, hatalmas és szám nélkül; fogai oroszlánfogak, nőoroszlán zápjai vannak.
Ty ett mägtigt folk och otaligt drager hitupp uti mitt land; det hafver tänder lika som ett lejon, och oxlatänder lika som en lejinna.
7 Szőlőtőmet pusztulássá tette és fügefámat csupasszá: hántva lehántotta és eldobta, megfehéredtek a venyigéi.
Det samma föröder min vingård, afbryter min fikonaträ, barkar dem, och förkastar dem, så att deras qvistar äro hvite vordne.
8 Keseregj, mint hajadon, ki zsákot kötött föl ifjúkorának férjéért.
Jämra dig, lika som en jungfru, den en säck uppådrager för sin brudgummes skull;
9 Elragadtatott lisztáldozat és öntőáldozat az Örökkévaló házától; gyászolnak a papok, az Örökkévaló szolgálattevői.
Ty spisoffer och drickoffer är borto ifrå Herrans hus; Presterna, Herrans tjenare, sörja.
10 Elpusztíttatott a mező, gyászba borult a föld, mert elpusztíttatott a gabona – kiszáradt a must, elhervadt az olaj.
Marken är förödd, och åkren står ömkeliga; kornet är förderfvadt, vinet står jämmerliga, och oljan klageliga.
11 Megszégyenültek a földmívesek, jajgattak a vinczellérek a búza miatt és árpa miatt, mert odaveszett a mezőnek aratása.
Åkermännerna se skröpliga ut, och vingårdsmännerna gråta, för hvetes och korns skull, att utaf markene intet inbergas kan.
12 A szőlőtő kiszáradt s a fügefa elhervadt, gránátfa, pálma is és almafa, mind a mező fái elszáradtak; bizony kiapadt a vígság az ember fiai közül.
Så stå ock vinträn jämmerliga, och fikonaträn klageliga; dertill granatträ, palmträ, äpleträ, och all trä på markene äro förtorkad; ty menniskornas fröjd är till sorg vorden.
13 Övezkedjetek és tartsatok gyászt, oh papok, jajgassatok, oltárnak szolgálattevői, jöjjetek, háljatok zsákban, Istenemnek szolgálattevői; mert megvonatott Istenetek házától lisztáldozat meg öntőáldozat.
Omgjorder eder, och gråter, I Prester; jämrer eder, I altarens tjenare; går in, och ligger i säcker, I mins Guds tjenare; ty både spisoffer och drickoffer är borto af edars Guds hus.
14 Szenteljetek böjtöt, hirdessetek gyülekezést, gyűjtsétek egybe a véneket, mind az ország lakóit, az Örökkévaló, a ti Istenetek házába, és kiáltsatok az Örökkévalóhoz.
Helger ena fasto, kaller tillhopa menigheten; församler de äldsta, och alla landsens inbyggare, till Herrans edars Guds hus, och roper till Herran:
15 Jaj az a nap! Mert közel van az Örökkévaló napja s mint pusztítás jő a Mindenhatótól.
Ack, ve den dagen! Ty Herrans dag är hardt när, och kommer såsom ett förderf ifrå dem Allsmägtiga.
16 Nemde szemeink láttára elragadtatott az eledel Istenünk házától – öröm és ujjongás!
Så skall maten för vår ögon borttagen varda, och ifrå vår Guds hus fröjd och glädje.
17 Elrothadtak a magvak göröngyeik alatt, elpusztultak a tárházak, összedőltek a pajták, mert kiszáradt a gabona.
Säden är bortruttnad i jordene, kornhusen stå öde, ladorna förfalla; ty kornet är förderfvadt.
18 Hogy nyög a barom, megzavarodtak a marhacsordák, mert nincs számukra legelő – a juhnyájak is szenvednek.
O! huru suckar boskapen? Fät råmar, ty de hafva ingen bet, och fåren försmäkta.
19 Hozzád, Örökkévaló, kiáltok; mert tűz emésztette a puszta tanyáit és láng lobbantotta föl mind a mező fáit.
Herre, dig åkallar jag; ty elden hafver afbränt de lustiga planar i öknene, och lågen hafver upptändt all trä på markene.
20 A mező vadja is bőg tehozzád mert kiapadtak a vizek medrei és tűz emésztette a. puszta tanyáit.
Ja, vilddjuren ropa också till dig; ty vattubäckerna äro uttorkade, och elden hafver förbränt de lustiga planar i öknene.
