Jób 9
1 Felelt Jób és mondta:
A Jov odgovori i reèe:
2 Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó?
Zaista, znam da je tako; jer kako bi mogao èovjek biti prav pred Bogom?
3 Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül.
Ako bi se htio preti s njim, ne bi mu mogao odgovoriti od tisuæe na jednu.
4 Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt?
Mudar je srcem i jak snagom; ko se je opro njemu i bio sreæan?
5 A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában;
On premješta gore, da niko i ne opazi; prevraæa ih u gnjevu svom;
6 a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek;
On kreæe zemlju s mjesta njezina da joj se stupovi drmaju;
7 a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz;
On kad zaprijeti suncu, ne izlazi; on zapeèaæava zvijezde;
8 kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain;
On razapinje nebo sam, i gazi po valima morskim;
9 teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit;
On je naèinio zvijezde kola i štape i vlašiæe i druge jugu u dnu;
10 a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen:
On èini stvari velike i neispitljive i divne, kojima nema broja.
11 lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre;
Gle, ide mimo mene, a ja ne vidim; proðe, a ja ga ne opazim.
12 ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz?
Gle, kad uhvati, ko æe ga nagnati da vrati? ko æe mu kazati: šta radiš?
13 Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői;
Bog ne usteže gnjeva svojega, padaju poda nj oholi pomoænici.
14 hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben!
A kako bih mu ja odgovarao i birao rijeèi protiv njega?
15 A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék.
Da sam i prav, neæu mu se odgovoriti, valja da se molim sudiji svojemu.
16 Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra.
Da ga zovem i da mi se odzove, još ne mogu vjerovati da je èuo glas moj.
17 A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül.
Jer me je vihorom satro i zadao mi mnogo rana ni za što.
18 Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel.
Ne da mi da odahnem, nego me siti grèinama.
19 Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem?
Ako je na silu, gle, on je najsilniji; ako na sud, ko æe mi svjedoèiti?
20 Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem.
Da se pravdam, moja æe me usta osuditi; da sam dobar, pokazaæe da sam nevaljao.
21 Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet!
Ako sam dobar, neæu znati za to; omrzao mi je život moj.
22 Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.
Svejedno je; zato rekoh: i dobroga i bezbožnoga on potire.
23 Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik.
Kad bi još ubio biè najedanput! ali se smije iskušavanju pravijeh.
24 Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda?
Zemlja se daje u ruke bezbožniku; lice sudija njezinijeh zaklanja; ako ne on, da ko?
25 Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót.
Ali dani moji biše brži od glasnika; pobjegoše, ne vidješe dobra.
26 Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére.
Proðoše kao brze laðe, kao orao kad leti na hranu.
27 Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel:
Ako reèem: zaboraviæu tužnjavu svoju, ostaviæu gnjev svoj i okrijepiæu se;
28 megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani.
Strah me je od svijeh muka mojih, znam da me neæeš opravdati.
29 Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába?
Biæu kriv; zašto bih se muèio uzalud?
30 Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet:
Da se izmijem vodom šnježanicom, i da oèistim sapunom ruke svoje,
31 akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim.
Tada æeš me zamoèiti u jamu da se gade na me moje haljine.
32 Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre.
Jer nije èovjek kao ja da mu odgovaram, da idem s njim na sud;
33 Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre.
Niti ima meðu nama kmeta da bi stavio ruku svoju meðu nas dvojicu.
34 Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem:
Neka odmakne od mene prut svoj, i strah njegov neka me ne straši;
35 majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.
Tada æu govoriti, i neæu ga se bojati; jer ovako ne znam za sebe.
