Jób 9
1 Felelt Jób és mondta:
Ījabs atbildēja un sacīja:
2 Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó?
Patiesi, es zinu, ka tas tā ir: jo kā cilvēks varētu taisns būt tā stiprā Dieva priekšā?
3 Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül.
Ja viņš grib ar To tiesāties, tad tas Viņam uz tūkstošiem ne vārda nevar atbildēt.
4 Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt?
Viņš ir gudrs no sirds un stiprs no spēka; kas pret Viņu var tiepties un pastāvēt?
5 A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában;
Viņš pārceļ kalnus, un tie nemana, ka Viņš tos apgāž Savā dusmībā.
6 a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek;
Viņš kustina zemi no viņas vietas, ka viņas pamati trīc.
7 a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz;
Viņš pavēl saulei, tad tā neuzlec, Viņš aizspiež zieģeli priekš zvaigznēm.
8 kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain;
Viņš viens izplata debesis un staigā pa jūras augstumiem.
9 teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit;
Viņš radījis tos vāģus(Lāci), Orijonu un Sietiņu un tās zvaigznes pret dienasvidu.
10 a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen:
Viņš dara lielas lietas, ko nevar izprast, un brīnumus, ko nevar izskaitīt.
11 lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre;
Redzi, Viņš man iet secen, ka To neredzu, Viņš staigā garām, ka To nesamanu.
12 ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz?
Redzi, kad Viņš aizgrābj, kas Viņu kavēs, kas uz Viņu sacīs: ko Tu dari?
13 Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői;
Dievs neaptur Savas dusmas, apakš Viņa tā varenā palīgi lokās.
14 hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben!
Kā tad nu es Viņam varētu atbildēt un atrast vārdus pret Viņu?
15 A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék.
Jo, kad es arī taisns būtu, taču es nevaru atbildēt, bet man būtu savs soģis jāpielūdz.
16 Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra.
Jebšu es sauktu, un Viņš man atbildētu, taču es nevarētu ticēt, ka Viņš klausīšot manu balsi.
17 A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül.
Jo Viņš sagrābtu mani tā kā ar vētru un vairotu manas nepelnītas vainas.
18 Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel.
Viņš manam garam neļautu atspirgties, bet mani pieēdinātu ar rūgtumiem.
19 Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem?
Ja spēka vajag, redzi, Viņš ir varens, un ja tiesā jānāk, kas Viņu sauks priekšā?
20 Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem.
Ja es būtu taisns, tad mana mute mani pazudinātu, ja es būtu skaidrs, taču Viņš man pierādītu vainu.
21 Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet!
Es esmu nenoziedzīgs, es savu dvēseli nežēloju, man riebj dzīvot.
22 Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.
Viena alga! tādēļ es saku: Viņš izdeldē nenoziedzīgu un bezdievīgu.
23 Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik.
Kad Viņa rīkste piepeši nonāvē, tad Viņš smejas par nenoziedzīgo izsamišanos.
24 Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda?
Zeme top dota bezdievīgā rokā, Viņš apklāj viņas tiesnešu vaigus. Ja tas tā nav, kas tad to dara?
25 Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót.
Manas dienas jo ātras bijušas nekā skrējējs, tās ir aiztecējušas un labuma nav redzējušas.
26 Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére.
Tās aizgājušas kā vieglas laivas, kā ērglis, kas šaujas uz barību.
27 Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel:
Kad es domāju: es gribu aizmirst savas vaimanas un pamest savu skumību un atspirgties,
28 megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani.
Tad es iztrūkstos par visām savām sāpēm; es zinu, ka Tu mani neturi par nenoziedzīgu,
29 Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába?
Ja man būs vainīgam būt, - kāpēc tad man velti nodarboties?
30 Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet:
Jebšu es mazgātos sniegā un šķīstītu savas rokas sārmā,
31 akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim.
Taču Tu mani iemērktu bedrē, tā ka manas drēbes no manis kaunētos.
32 Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre.
Jo Viņš nav tāds vīrs kā es, kam es varētu atbildēt, ka mēs kopā varētu iet priekš tiesas.
33 Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre.
Nav mūsu starpā izšķīrēja, kas savu roku varētu likt uz mums abiem.
34 Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem:
Kad Viņš atņemtu Savu rīksti no manis un Viņa biedēklis mani neiztrūcinātu, -
35 majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.
Tad es runātu un no Viņa nebītos; jo tā tas ar mani vis nav.
