Jób 9
1 Felelt Jób és mondta:
Then responded Job, and said—
2 Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó?
Of a truth, I know that so it is, But how can a mortal be just with GOD?
3 Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül.
If he choose to contend with him, he cannot answer him, one of a thousand:
4 Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt?
Wise in heart, and alert in vigour, What man hath hardened himself against him, and prospered!
5 A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában;
Who removeth mountains, unawares, Who overturneth them in his anger;
6 a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek;
Who shaketh the earth, out of its place, and, the pillars thereof, shudder;
7 a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz;
Who commandeth the sun, and it breaketh not forth, and, about the stars, he putteth a seal;
8 kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain;
Who spreadeth out fire heavens, by himself alone! and marcheth along, on the heights of the sea;
9 teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit;
Who made the Bear, the Giant and the Cluster, and the chambers of the south;
10 a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen:
Who doeth great things, past finding out, and marvels, beyond number.
11 lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre;
Lo! he cometh upon me, yet can I not see him, Yea he passeth on, yet can I not discern him.
12 ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz?
Lo! he snatcheth away, who can bring it back? Who shall say unto him, What wouldst thou do?
13 Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői;
As for GOD, if he withdraw not his anger, under him, will have submitted themselves—the proud helpers.
14 hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben!
How much less that, I, should answer him, should choose my words with him?
15 A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék.
Whom, though I were righteous, yet would I not answer, to be absolved, I would make supplication.
16 Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra.
Though I had called, and he had answered me, I could not believe, that he would lend an ear to my voice.
17 A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül.
For, with a tempest, would he fall upon me, and would multiply my wounds without need;
18 Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel.
He would not suffer me to recover my breath, for he would surfeit me with bitter things.
19 Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem?
If it regardeth vigour, bold is he! If justice, who could summon him?
20 Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem.
If I should justify myself, mine own mouth, would condemn me, —I blameless? then had it shewn me perverse.
21 Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet!
I blameless? I should not know my own soul, I should despise my own life!
22 Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.
One thing, there is, for which cause, I have said it, The blameless and the lawless, he bringeth to an end.
23 Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik.
If, a scourge, slay suddenly, at the despair of innocent ones, he mocketh.
24 Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda?
The earth, hath been given into the hand of a lawless one, The faces of her judges, he covereth, If not, then who is it?
25 Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót.
My days, therefore, are swifter than a runner, They have fled, they have seen no good.
26 Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére.
They have passed away with boats of paper-reed, like a vulture [which] rusheth upon food.
27 Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel:
If I say, I will forget my complaint, I will lay aside my sad countenance, and brighten up,
28 megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani.
I am afraid of all my pains, I know, that thou wilt not pronounce me innocent.
29 Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába?
I, shall be held guilty, —Wherefore then, in vain, should I toil?
30 Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet:
Though I bathe myself in snow water, and cleanse, in cleanness itself, my hands,
31 akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim.
Then, in a ditch, wouldst thou plunge me, and mine own clothes should abhor me:
32 Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre.
For he is not a man like myself, whom I might answer, nor could we come together into judgment:
33 Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre.
There is not, between us, a mediator, who might lay his hand upon us both.
34 Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem:
Let him take from off me his rod, and, his terror, let it not startle me:
35 majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.
I could speak, and not be afraid of him, although, not so, am, I, in myself!
