Jób 9
1 Felelt Jób és mondta:
Job progovori i reče:
2 Valóban tudom, hogy így van; miképpen is igazulhat Istennel szemben a halandó?
“Zaista, dobro ja znadem da je tako: kako da pred Bogom čovjek ima pravo?
3 Ha kíván pörölni vele, nem felel neki egyre sem ezer közül.
Ako bi se tkogod htio prÓeti s njime, odvratio mu ne bi ni jednom od tisuću.
4 Szívre bölcs, erőre hatalmas! Ki keményítette meg magát ellene és sértetlen maradt?
Srcem on je mudar, a snagom svesilan, i tko bi se njemu nekažnjeno opro?
5 A ki hegyeket mozdít el, s nem is tudják, a melyeket felforgatott haragjában;
On brda premješta, a ona to ne znaju, u jarosti svojoj on ih preokreće.
6 a ki megreszketteti a földet a helyéről, hogy oszlopai megrendülnek;
Pokreće on zemlju sa njezina mjesta, iz temelja njene potresa stupove.
7 a ki szól a napnak s nem ragyog fel, s a csillagokra pecsétet tesz;
Kad zaprijeti suncu, ono se ne rađa, on pečatom svojim i zvijezde pečati.
8 kiterjeszti az eget egymagában s lépdel a tenger magaslatain;
Jedini on je nebesa razapeo i pučinom morskom samo on hodao.
9 teremti a gönczölszekerét, az óriont s a fiastyúkot meg a Délnek kamaráit;
Stvorio je Medvjede i Oriona, Vlašiće i zvijezđa na južnome nebu.
10 a ki nagyokat tesz kikutathatatlanúl, csodásokat, úgy hogy számuk sincsen:
Tvorac on je djela silnih, nepojmljivih čudesa koja se izbrojit' ne mogu.
11 lám, elvonul mellettem s nem látom, elhalad s nem veszem észre;
Ide pored mene, a ja ga ne vidim; evo, on prolazi - ja ga ne opažam.
12 ha kit elragad, ki utasítaná vissza, ki szólna hozzá mit mívelsz?
Ugrabi li što, tko će mu to priječit, i tko ga pitat smije: 'Što si učinio?'
13 Isten nem fordítja el haragját, alatta legörnyedtek Ráháb segítői;
Bog silni srdžbu svoju ne opoziva: pred njim poniču saveznici Rahaba.
14 hát még hogy felelnék én neki, választanám szavaimat vele szemben!
Pa kako onda da njemu odgovorim, koju riječ da protiv njega izaberem?
15 A ki, ha igazam volna, nem felelnék, az én bírámhoz könyörögnék.
I da sam u pravu, odvratio ne bih, u suca svojega milost bih molio.
16 Ha szólítanám s felelne nekem, nem hinném, hogy figyel szavamra.
A kad bi se na zov moj i odazvao, vjerovao ne bih da on glas moj sluša.
17 A ki viharban rám rohan, hogy sebeimet sokasítsa ok nélkül.
Jer, za dlaku jednu on mene satire, bez razloga moje rane umnožava.
18 Nem enged lélegzetet vennem, hanem jóllakat keserűségekkel.
Ni časa jednoga predahnut' mi ne da, nego mene svakom gorčinom napaja!
19 Ha erőn fordul meg: íme a hatalmas, és ha ítéleten: ki idéz meg engem?
Ako je na snagu - tÓa on je najjači! Ako je na pravdu - tko će njega na sud?
20 Ha igazam volna, szájam ítélne el engem; gáncstalan vagyok, fonákká tesz engem.
Da sam i prav, usta bi me osudila, da sam i nevin, zlim bi me proglasila.
21 Gáncstalan vagyok, nem ismerem lelkemet, megvetem életemet!
A jesam li nevin? Ni sam ne znam više, moj je život meni sasvim omrzao!
22 Egyre megy; azért azt mondom: Gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.
Jer, to je svejedno; i zato ja kažem: nevina i grešnika on dokončava.
23 Ha hirtelen öl az ostor, az ártatlanok elcsüggedésén gúnyolódik.
I bič smrtni kad bi odjednom ubijo ... ali on se ruga nevolji nevinih.
24 Az ország gonoszok kezébe adatott; bíráinak arczát eltakarja, ha ő nem, ugyan kicsoda?
U zemlji predanoj u šake zlikovaca, on oči sucima njezinim zastire. Ako on to nije, tko je drugi onda?
25 Napjaim pedig gyorsabbak voltak a futárnál, eliramodtak, nem láttak jót.
Od skoroteče su brži moji dani, bježe daleko, nigdje dobra ne videć.'
26 Tovavonultak akár gyékényhajók, mint sas lecsap az étkére.
K'o čamci od rogoza hitro promiču, k'o orao na plijen kada se zaleti.
27 Ha azt mondtam, hadd felejtem el panaszomat, hagyom abba bánatos arczomat s hadd derülök fel:
Kažem li: zaboravit ću jadikovku, razvedrit ću lice i veseo biti,
28 megfélemedtem mind a fájdalmaimtól, tudtam, hogy nem fogsz engem ártatlannak mondani.
od mojih me muka groza obuzima, jer znadem da me ti ne držiš nevinim.
29 Nekem bűnösnek kell lennem – minek fáradozzam hát hiába?
Ako li sam grešan, tÓa čemu onda da zalud mučim sebe.
30 Ha megmosakodnám hóvízben s lúggal tisztítanám kezeimet:
Kad bih i sniježnicom sebe ja isprao, kad bih i lugom ruke svoje umio,
31 akkor a verembe mártanál engem, hogy megutálnának ruháim.
u veću bi me nečist opet gurnuo, i moje bi me se gnušale haljine!
32 Mert nem ember ő mint én, bogy felelhetnék neki, hogy együtt mehetnénk be ítéletre.
Nije čovjek k'o ja da se s njime pravdam i na sud da idem s njim se parničiti.
33 Nem létezik, ki közöttünk dönt, ki rá tenné kezét mindkettőnkre.
Niti kakva suca ima među nama da ruke svoje stavi na nas dvojicu,
34 Távolítsa el rólam vesszejét, s rettentése ne ijesszen engem:
da šibu njegovu od mene odmakne, da užas njegov mene više ne plaši!
35 majd beszélnék s nem félnék tőle, mert nem olyan vagyok én magamban.
Govorit ću ipak bez ikakva straha, jer ja nisam takav u svojim očima!
