Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Ciertamente tiempo determinado tiene el hombre sobre la tierra, y sus días son como los días del jornalero.
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Como el siervo anhela la sombra, y como el jornalero espera el reposo de su trabajo,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
así poseo yo los meses de vanidad, y las noches de trabajo me dieron por cuenta.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Cuando estoy acostado, digo: ¿Cuándo me levantaré? Y mido la noche, y estoy harto de devaneos hasta el alba.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Mi carne está vestida de gusanos, y de terrones de polvo; mi piel hendida y abominable.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Mis días fueron más ligeros que la lanzadera del tejedor, y fenecieron sin esperanza.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Acuérdate que mi vida es un viento, y que mis ojos no volverán para ver el bien.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Los ojos de los que ahora me ven, no me verán más; tus ojos serán sobre mí, y dejaré de ser.
La nube se acaba, y se va; así el que desciende al sepulcro, que nunca más subirá; (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
no tornará más a su casa, ni su lugar le conocerá más.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Por tanto yo no reprimiré mi boca; hablaré con la angustia de mi espíritu, y me quejaré con la amargura de mi alma.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
¿Soy yo un mar, o dragón, que me pongas guarda?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Cuando digo: Mi cama me consolará, mi cama atenuará mis quejas;
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
entonces me quebrantarás con sueños, y me turbarás con visiones.
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
Y mi alma tuvo por mejor el ahogamiento, y quiso la muerte más que a mis huesos.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
Abominé la vida; no quiero vivir para siempre; déjame, pues, que mis días son vanidad.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
¿Qué es el hombre, para que lo engrandezcas, y que pongas sobre él tu corazón,
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
y lo visites todas las mañanas, y todos los momentos lo pruebes?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
¿Hasta cuándo no me dejarás, ni me soltarás hasta que trague mi saliva?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Si he pecado, ¿qué te haré, oh Guarda de los hombres? ¿Por qué me has puesto contrario a ti, y que a mí mismo sea pesado?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
¿Y por qué no quitas mi rebelión, y perdonas mi iniquidad? Porque ahora dormiré en el polvo, y si me buscares de mañana, ya no seré hallado.
