Jób 7
1 Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
Mar ni določen čas za človeka na zemlji? Mar niso njegovi dnevi prav tako podobni najemnikovim dnevom?
2 Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
Kakor si služabnik iskreno želi sence in kakor najemnik gleda za nagrado svojega dela,
3 úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
tako sem prisiljen, da posedujem mesece ničnosti in naporne noči so mi določene.
4 Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
Ko se uležem, rečem: ›Kdaj bom vstal in bo noč minila? Poln sem premetavanja sem ter tja do jutranjega svitanja.
5 Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
Moje meso je pokrito z ličinkami in grudami prahu; moja koža je razpokana in postala je gnusna.
6 Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
Moji dnevi so bolj nagli kakor tkalski čolniček in preživeti so brez upanja.
7 Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
Oh, spomnite se, da je moje življenje veter. Moje oko ne bo več videlo dobrega.
8 nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
Oko tistega, ki me je videlo, me ne bo več videlo. Tvoje oči so na meni, mene pa ni.
Kakor je oblak použit in izginil proč, tako kdor gre dol h grobu, ne bo več prišel gor. (Sheol h7585)
10 nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
Ne bo se več vrnil k svojemu domu niti ga njegov kraj ne bo več poznal.
11 Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
Zato ne bom zadrževal svojih ust; govoril bom v tesnobi svojega duha, pritoževal se bom v grenkobi svoje duše.
12 Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
Mar sem morje ali kit, da ti postavljaš stražo nad menoj?
13 Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
Ko rečem: ›Moja postelja me bo tolažila, moje ležišče bo lajšalo mojo pritožbo, ‹
14 akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
takrat me ti strašiš s sanjami in me prek videnj spravljaš v grozo,
15 Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
tako da moja duša raje izbira dušenje in smrt, kakor pa moje življenje.
16 Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
To se mi gabi. Ne bi hotel živeti večno. Pustite me samega, kajti moji dnevi so ničevost.
17 Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
Kaj je človek, da bi ga ti poveličeval? In da bi svoje srce naravnal nanj?
18 és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
Da bi ga ti obiskoval vsako jutro in ga preizkušal vsak trenutek?
19 Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
Kako dolgo ne boš odšel od mene niti me ne boš pustil samega, dokler ne pogoltnem svoje sline?
20 Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
Grešil sem. Kaj ti bom storil, oh ti, varuh ljudi? Zakaj si me postavil kakor znamenje zoper tebe, tako da sem breme samemu sebi?
21 S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
Zakaj ne odpustiš mojega prestopka in ne odvzameš moje krivičnosti? Kajti sedaj bom spal v prahu in iskal me boš zjutraj, toda mene ne bo.«
